Mérkőzés után

2024.02.18. 12:44

Könyves Norbert: – A vereség semmiképpen nem fogható a talajra

Magukat okolhatják a Zalaegerszegtől elszenvedett 4–3-as vereség miatt, véli Könyves Norbert és Balogh Balázs. A Paksi FC labdarúgói szerint fontos, hogy fejben helyére tegyék a kudarcot.

Teol.hu

Könyves Norbert szerint csak magukat hibáztathatják a vereség miatt

Fotó: Mártonfai Dénes

Könyves Norbert szerint csak magukat hibáztathatják, amikor kétgólos hátrányból pont nélkül maradtak a Zete ellen.

„Nagyon nehéz ilyenkor mit mondani, nem értem, hogy tudtuk elveszteni ezt a mérkőzést. Végig domináltuk az első félidőt, aztán a szünetben kicsit talán bealudtunk, viszont utána megint felpörögtünk. Csak saját magunkat hibáztathatjuk, a vereség semmiképpen nem fogható a talajra, ezt most fejben kell a helyére tennünk. Bízom benne, a következő mérkőzéseken ezt majd visszaadja a sors. A jövő hét elején megnézzük, kielemezzük a találkozót, aztán már a következő, Kisvárda elleni mérkőzésünkre készülünk, amit természetesen szeretnénk megnyerni” – fogalmazott a paksifc.hu-nak a két gólig jutó támadó.

Hasonlóan látta a kilencven percet Balogh Balázs, aki a péntek esti mérkőzésen játszotta 350. NB I-es bajnokiját.

„Ez egy mélyütés a csapatnak, de most kell mentálisan erősnek lenni. Ahogy a győzelmeket nem szoktuk túlreagálni, a vereségeket sem szabad, szerintem ez nagyon fontos, hogy ebből tovább tudjunk lépni. Nem azt mondom, hogy könnyű lesz, de meg kell szenvedni ezt. Túl kell lépni, és a következő meccsre kell koncentrálni. Nagyon fontos kiemelni, hogy együtt nyerünk, de együtt is veszítünk. Nem lehet ezt most egy emberre rákenni. Vegyes érzelmek vannak bennem” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak.

A Paksi FC, amely vereségével vesztett pontok tekintetében már rosszabbul áll, mint a Ferencváros, jövő héten vasárnap 15 órakor a Kisvárda vendége lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!