Kosárlabda

2024.02.08. 14:20

Szabó Noémi reméli, hogy a csapategység meghozza a várt eredményt

Kiegyenlített mezőnyben, különböző stílusú csapatok ellen harcolhatja ki az olimpiai szereplést a magyar női kosárlabda-válogatott, véli Szabó Noémi, a Tarr KSC Szekszárd szakmai és sportigazgatója.

Berg Sándor

A Tarr KSC Szekszárd irányítója, Horváth Bernadett is a szűkített keretben

Forrás: MKOSZ

A tavalyi Európa-bajnokságon negyedik helyen végzett magyarok az olimpiai selejtezőben csütörtökön (ma) 19 órakor az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanada ellen kezdenek, pénteken az olimpiai ezüstérmes japánokkal (18 óra), vasárnap pedig az Eb-második spanyolokkal (17.30 óra) találkoznak a Novomatic Arénában. A magyar válogatott negyvennégy év után juthat ki az ötkarikás játékokra.

Szabó Noémi szerint a japánok elleni lesz a legizgalmasabb mérkőzés

Halálcsoportban a magyarok

Szabó Noémi, a Tarr KSC Szekszárd szakmai és sportigazgatója szerint kiegyenlített a mezőny, mégis nagyon különböző stílusú válogatottak találkoznak egymással Sopronban. Portálunknak elmondta, Kanada komplex kosárlabdát játszik, ami a három ellenfél közül a leginkább hasonlít a magyaréhoz. Ezzel szemben Japán egy brusztolós gárda, Spanyolországot pedig senkinek sem kell bemutatni: játékosaikat a nemzetközi klubsorozatokról ismerni lehet, a válogatott pedig az elmúlt időszakban többször összecsapott felkészülési vagy tétmérkőzésen Székely Norbert együttesével (2021 novemberében éppen Szekszárdon).

„A japánok fél éve erre az eseményre készülnek, a bajnokság már véget ért náluk, a válogatott járt magaslati edzőtáborban és rengeteg szakmai anyagot gyűjtöttek össze az ellenfelekről. Mint ahogy mi is, ám nekünk erre a bajnokság mellett kevesebb idő jutott – fogalmazott Szabó Noémi, kiemelve, hogy éppen emiatt a pénteki mérkőzés lesz a legizgalmasabb. – Merőben különbözik az ázsiaiak kosárlabdája az európaitól. Agresszív, pörgős, gyors játékot játszanak, akik bátran vállalkoznak kinti dobásokkal. Az lesz a kérdés, hogy erre hogyan tudunk reagálni.”

Szabó Noémi kiemelte, a mai nyitányon neki kell rontani Kanadának, mert ha válogatottunk sikerrel rajtol, megkönnyíti helyzetét a továbbiakban. Mint ismert, a négyesből az első három csapat jut ki a párizsi ötkarikás játékokra, amit akár egy győzelemmel is abszolválni lehet.

A Szekszárd-nevelés Studer Ágnes a válogatott első számú irányítója
Forrás: MKOSZ

Büszke a szekszárdiakra

Székely Norbert szövetségi kapitány hétfőn szűkítette tizenkét fősre keretét, amely kiharcolhatja az olimpiai részvételt. Ott lesz a pályán a szekszárdi nevelésű Studer Ágnes, a Tarr KSC-t jelenleg erősítő Horváth Bernadett, valamint a klubnál négy évet lehúzó Kiss Virág és a három szezont teljesítő Goree Cyesha is. Szabó Noémi kiemelte, büszkék arra, hogy a válogatott egyharmadát olyan játékos alkotja, aki valamikor magára húzhatta a kék-fehér mezt.

A telt ház és a hazai pálya mellettünk szól

Sokat erősödött az elmúlt években a magyar válogatott, ezt mutatja, hogy többek között Studer, Kiss, Juhász Dorka és Lelik Réka is megmérette már magát az Euroligában és az európai topbajnokságokban is letették névjegyüket.

„Mindenképpen mellettünk szól a hazai részvétel és az, hogy mindhárom mérkőzésre elkelt az összes ülőhely – folytatta Szabó Noémi. – Klubszinten egyénileg sokat fejlődtek a játékosok, de nehéz megjósolni, hogy ebben a bivalyerős csoportban mire lehetünk képesek. Ha sikerül feltenni a pontot az i-re, minden kosárlabdát szerető boldog és büszke lesz. Bízom abban, hogy a csapategység meghozza a várt eredményt.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!