Labdarúgás

2024.03.14. 12:36

A Paksi FC tehetsége a korosztályos válogatottban öregbítette klubja hírnevét

Wiesner Balázs március elején két felkészülési mérkőzésen is pályára léphetett a magyar U15-ös válogatottban.

Teol.hu

Törökországban gyűjtötte a tapasztalatokat a magyar U15-ös válogatott. Szabados József együttese előbb 5–2-re kapott ki a hazaiak hasonló korosztályú együttesétől, majd a második meccsen 0–0-ra végzett ellenfelével. Wiesner Balázs az első mérkőzésen kezdőként, a másodikon csereként lépett pályára.

„Az első mérkőzésen a törökök fizikálisan erősebbek voltak nálunk, de játékban felvettük a versenyt – összegzett Wiesner Balázs, a Paksi FC hivatalos internetes oldalán. Akkora különbség nem volt a két csapat között, mint amit az eredmény mutat. A gólokat egyéni hibák után kaptuk. Nekünk is megvoltak a lehetőségeink, de azok nagy része kimaradt. Ami engem illet, két-három helyzetem volt.”

„A második találkozóra már felkészültebbek voltunk, tudtuk, mire számíthatunk. Az elején a hazaiak domináltak, de a teljes mérkőzésen jól védekeztünk, és nullán tudtuk tartani őket. Két lövésem volt, sajnos mindkettő kimaradt. A táborban kiválóan éreztem magam, jó volt a társaság, sok közös programot szerveztünk az edzések között. A tréningeken taktikai és technikai elemeket is átvettünk. Célom, hogy a májusi összetartáson is ott lehessek” – tette hozzá az atomvárosiak fiatal tehetsége. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!