2024.03.22. 17:42
Pályaelőnyt ér a Szekszárdnak, ha elveszi a DVTK veretlenségét
Hazai pályán, a veretlenül listavezető DVTK Hun-Therm elleni zárja a női NB I-es kosárbajnokság alapszakaszát a Tarr KSC Szekszárd. A két csapat közül a vendéglátó számára bír téttel a rangadó, győzelem esetén ugyanis megőrzi harmadik helyét a tabellán.
A saját kezében van a Szekszárd sorsa, ugyanakkor ahhoz, hogy Theodoreán Alexandráéknak ne kelljen fél szemmel vetélytársaik eredményét nézni, hazai pályán le kell győzniük az alapszakasz-győztes Diósgyőrt. Ellenkező esetben a címvédő Sopronnak hazai pályán vereséget kell szenvednie a Győrtől, a Pécsnek pedig a fővárosban kell kikapnia. Azon a találkozón a BEAC-nak is téttel bír majd a mérkőzés, hiszen a hetedik helyért nagy csatában van még a Vasassal.

Fotó: Mártonfai Dénes
De vissza a DVTK-ra. A miskolciak remek szezont futnak, a bajnokságban még veretlenek, közel voltak ahhoz, hogy az Euroligában bejussanak a négyes döntőbe, a múlt hétvégi Magyar Kupában pedig szoros meccsen kaptak ki a címvédő, ám tartalékos Soprontól.
– Bombaerős csapatról van szó, öt külföldi áll a rendelkezésére, ezért nehéz felkészülni ellene: egyrészt nem lehet tudni, hogy ki lesz pályán, másrészt rengeteg taktikai lehetőséget, variációt jelent ez számukra – fogalmazott Djokics Zseljko.
A vezetőedző szerint ennek következtében papíron a Diósgyőr az esélyesebb, és egy szekszárdi siker szinte csodaszámba menne, de számukra fontos lenne a győzelem a harmadik hely megtartása szempontjából. Ez ugyanis pályaelőnyt jelentene a negyeddöntőben, ez pedig döntő befolyással bírhat a legjobb négybe kerülés szempontjából.
– Ez sok mindentől függ, például a Sopron és a Pécs meccseinek végeredményétől is, ám nem hagyatkozhatunk a szerencsére, saját magunkkal kell foglalkoznunk, és kihozni a csapatból a maximumot. A realitás az, hogy ez a DVTK nem véletlenül áll a tabella élén, ezért mindenképpen nagyot kell majd küzdenünk, ha nyerni szeretnénk – tette hozzá a vajdasági szakember.
Győztesként kell lejönni a pályáról
– Mindenki tisztában van a matekkal, hogy hogyan alakulhatnak a helyezések, mi az opciók szempontjából a legjobban szeretnénk kijönni ebből. Elsősorban azt szeretnénk, hogy egy magas színvonalú meccset tudjunk játszani és győztesként lejönni a pályáról – fogalmazott a szekszárdi klub holnapján Horváth Bernadett, hangsúlyozva, hogy igyekeztek a legjobban felkészülni az ellenfelünkre és az egész csapat azon dolgozik, hogy a legjobb formát tudják hozni a mai mérkőzésen.
A magyar válogatott irányítója biztos abban, hogy nem adja majd könnyen magát az egész idényben kiválóan szereplő Diósgyőr még így sem, hogy számára már tét nélküli lesz a találkozó. Sőt, az elveszített győri Magyar Kupa-döntő miatt még motiváltabban érkezhetnek a vendégek Szekszárdra.
A KSC felkészülését hátráltatta Holcz Rebeka (térdműtét), aki mellé kidőlt a „fiatalszabálynak” szintén megfelelő Szücs Gréta, akinek a hétfői edzésen tört el az orra. A teljes NB I-es mezőny legmagasabb teljesítményértékét jegyző Jacinta Monroe-ra és Kathryn Westbeldre ugyanakkor számíthat a szakmai stáb. A másik oldalon az irányító Kaila Charles (12,1 pont, 8,7 lepattanó, 2,8 gólpassz) és Lelik Réka (11,1 pont, 3,7 lepattanó, 2,5 gólpassz) a legjobb átlagot hozó játékos.
Tippmix Női NB I, alapszakasz, 18. forduló
Tarr KSC Szekszárd–DVTK Hun-Therm
Szekszárd, szombat, 18 óra. Vezeti: Cziffra Csaba Zsolt, Török Daniella, Földesi Ádám
A bajnokság állása
1. | Diósgyőr | 17 | 17 | 0 | 1268–973 | 1.00 |
2. | Győr | 17 | 14 | 3 | 1436–1179 | 0.91 |
3. | Szekszárd | 17 | 11 | 6 | 1323–1107 | 0.82 |
4. | Sopron | 17 | 11 | 6 | 1330–1040 | 0.82 |
5. | NKA Pécs | 17 | 11 | 6 | 1305–1133 | 0.82 |
6. | TFSE-MTK | 17 | 9 | 8 | 1240–1172 | 0.76 |
7. | Vasas | 17 | 5 | 12 | 982–1229 | 0.65 |
8. | ELTE BEAC | 17 | 5 | 12 | 1155–1413 | 0.65 |
9. | Szigetszentmiklós | 17 | 2 | 15 | 1043–1351 | 0.56 |
10. | Cegléd | 17 | 0 | 17 | 899–1384 | 0.50 |