Közélet

2016.07.21. 16:43

Ötmillióba kerül a börzsönyi harangláb

Elkészült a Bonyhád-börzsönyi harangláb kialakításának tervezett költségvetése, a jelenlegi számítások szerint 5 millió forintba kerül a beruházás - tudtuk meg Vizin Balázstól, a bonyhádi önkormányzat kommunikációs munkatársától.

H.É.

Az előző, erősen leromlott állapotú, életveszélyessé vált épületet 2012-ben bontották el. A lakosok azonban szívügyüknek tekintették az épület pótlását, amiben Filóné Ferencz Ibolya polgármester támogatását is magukénak tudhatják. A Szekszárdi Törvényszék időközben bejegyezte a Csobot Gáspárné irányításával létrejött Bonyhád-Börzsönyért Egyesületet, amely építtetője lesz az új haranglábnak.

A célra már érkeztek felajánlások: az 500 ezer forint készpénz mellett anyag-, illetve munkadíjban 1,5 millió, Sárkány Szabolcs, a körzet jelenlegi önkormányzati képviselője a rendelkezésre álló keretéből 1 milliót, míg Filóné Ferencz Ibolya a polgármesteriből 500 ezer forintot ajánlott fel erre a célra, hozzátéve, hogy a még idén elkezdődő munkálatok jövőre, egy új költségvetési ciklusban zárulnak, így az önkormányzat lehetőségeihez mérten további anyagi támogatást is igyekszik majd biztosítani.

Vizin Balázstól megtudtuk, a polgármester arra kért mindenkit, hogy erejéhez, lehetőségéhez mérten támogassa a harangláb megépítését, egyúttal megköszönte mindazok szerepvállalását, akik már eddig is a projekt mellé álltak. Kiemelte, hogy külön elismerés illeti Papné Szaksz Ibolyát és Csobot Gáspárnét az egyesület létrehozásának és a kezdeményezés életre hívásának szorgalmazásáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!