Varsád ünnepélyesen fogadta elszármazott lányait és fiait

Elszármazottak találkoztak egymással a múlt hét végén Varsádon. Az egész falut megmozgató rendezvényre közel négyszázan érkeztek az ország különböző helyszíneiről, sőt, külföldről is.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Közel négyszázan érkeztek a nagy találkozásra. A vendégek a művelődési ház udvarán emelt sátor alatt foglaltak helyet, ahol Andrási Zoltánné köszöntötte őket Fotó: Gottvald Károly
[/caption]

Legutóbb harmincegy éve volt hasonló találkozó; Andrási Zoltánné polgármester a minden várakozást felülmúló siker láttán azt tervezi, hogy már az elkövetkező évek valamelyikén lesz folytatás.
Enyedi Béla Varsádon született és 1980-ig ezen a településen volt bejelentett lakása. Gyermek- és ifjú korát felidézve idilli képeket vonultatott fel. Focizás a rengeteg baráttal, barangolás a közeli erdőben, és mindenekelőtt a jó közösség. – Az emberek bíztak egymásban és mindenki számíthatott a másikra: ez maradt meg bennem és ezért is szeretek idejárni – mondta. – Azzal együtt persze, hogy édesanyám máig itt él a faluban.

A nyolc általánost befejezve kőműves szakmát tanult Gyönkön, majd két év szekszárdi munka után Budapesten helyezkedett el. Ez több mint jó választásnak bizonyult: döntése egész életére jótékony hatást gyakorolt. Hiszen cége, kellő átképzés után már 1983-ban külföldre, ráadásul a Lajtán túlra küldte, speciális munkák – például erőművekben tűzálló falazat – kivitelezésére. Dolgozott Ausztriában, Hollandiában, Nyugat-Németországban: ezekről a helyekről pedig szabadnapjain, magánemberként indult belgiumi, franciaországi, luxemburgi turistautakra. Fiatalon bejárta fél Európát. Tetszett neki az a világ, de soha nem fordult meg a fejében, hogy Nyugaton maradjon. – Lelépni? – kérdezett vissza. – Akadt, aki ezt megtette, de bennem fel sem merült. Mindig visszahúzott a szívem.

A művelődési ház udvarára folyamatosan érkező vendégeket már délelőttől kulturális programok sorozata várták. Aki megéhezett, finom sertés-, illetve vadpörkölt közül választhatott. A rendezvény másnap hajnalig tartó bállal zárult.

Viszont most mégiscsak Németországban él. Ennek egyszerű és kellően nyomós oka van. Egyik németországi kiküldetése idején, 1989-ben megismerkedett egy helybeli lánnyal, aki 1992-ben élete párja lett. A feleség hazájában építettek saját családi fészket.

– Drezda közelében, egy Vetschau nevű kisvárosban lakunk. Rendezett, nyugalmas település, az emberek kedvesek és a migránsáradat is elkerüli. Huszonegy éves lányom a jénai egyetemen geográfiát, huszonöt éves fiam a drezdai egyetemen műszaki tudományokat tanul. Mindketten Németországban születtek, velem csakis magyarul beszélnek, akárcsak varsádi nagymamájukkal. Sokszor voltak nála, főleg a nyári szünetek idején.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Enyedi Béla a faluban született, ma Németországban él
[/caption]

Miután rendszeresen visszajár szülőfalujába, tapasztalja a változásokat. Van, ami nagyon jó irányú, van, ami kevésbé. Utóbbiba tartozik a régi házak mállása, omladozása. Annak idején, húsvétkor – hívta elő ismét gyermekkori emlékképeit – már javában rendezték, tapasztották, meszelték a házakat a lakók...

Itt született a majdani főigazgató

Varsád közel 800 éves település. A törökök kivonulása után szinte teljesen elnéptelenedett faluba 1713–1786 között Hessen környéki, evangélikus németek érkeztek. A II. világháború utáni kitelepítéséig német nemzetiségű település volt, mintegy 1400–1500 lakossal. 2003-ban ez a szám 433-ra csökkent, 2006-ban a betelepülő családoknak és a születési szám emelkedésének köszönhetően 456-ra növekedett. A németség aránya kb. 5-6 százalék, a lakosság túlnyomó többsége mára székely és felvidéki származású. A településnek van egy neves fia is: emlékmű tudatja, hogy 1856-ban itt született Wigand János irodalmár, lapszerkesztő, a szekszárdi főgimnázium 1919-ben elhunyt igazgatója.

Pakson megvásárolta egy sorház elől-hátul kertes részét. Miért éppen az atomvárosban, miért nem Varsádon? A válasz egyszerű: mert két év múlva, nyugdíjasként gondolnia kell a szolgáltatások – például orvosi ellátás – közelségére is. Úgy tervezi, hogy feleségével együtt fél évet Németországban, fél évet pedig Pakson tölt. Onnan látogat majd időnként Varsádra is.

Szeri Árpád ([email protected]) Otthon érezték magukat a vendégek „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Ezzel a Tamási Áron idézettel köszöntötte a vendégeket Andrási Zoltánné. Varsád polgármestere elmondta, hogy pontosan harmincegy év telt el az első találkozó óta: a következő remélhetőleg jóval hamarabb megvalósul. A „nagy találkozások és a nagy beszélgetések napját” a meghívásnak eleget tevő Potápi Árpád János, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár is elismerő szavakkal méltatta.

A művelődési ház udvarára folyamatosan érkező vendégeket már délelőttől kulturális programok sorozata várták. Aki megéhezett, finom sertés-, illetve vadpörkölt közül választhatott. A rendezvény másnap hajnalig tartó bállal zárult. Itt született a majdani főigazgató Varsád közel 800 éves település. A törökök kivonulása után szinte teljesen elnéptelenedett faluba 1713–1786 között Hessen környéki, evangélikus németek érkeztek. A II. világháború utáni kitelepítéséig német nemzetiségű település volt, mintegy 1400–1500 lakossal. 2003-ban ez a szám 433-ra csökkent, 2006-ban a betelepülő családoknak és a születési szám emelkedésének köszönhetően 456-ra növekedett. A németség aránya kb. 5-6 százalék, a lakosság túlnyomó többsége mára székely és felvidéki származású. A településnek van egy neves fia is: emlékmű tudatja, hogy 1856-ban itt született Wigand János irodalmár, lapszerkesztő, a szekszárdi főgimnázium 1919-ben elhunyt igazgatója. Közel négyszázan érkeztek a nagy találkozásra. A vendégek a művelődési ház udvarán emelt sátor alatt foglaltak helyet, ahol Andrási Zoltánné köszöntötte őket Fotó: Gottvald Károly Enyedi Béla a faluban született, ma Németországban él -->