Éjjeli menedék

2021.12.13. 11:33

Telt ház a szekszárdi hajléktalanszállón

Szekszárdon tele a hajléktalanszálló, éjszakára minden hely foglalt. Ez már a második tél, amikor nemcsak az időjárás, de a koronavírus is bonyolítja a fedél nélkül maradt emberek életét. A fenntartók mindent elkövetnek azért, hogy a menedékhelyeken ne terjedjen a vírus. Dombóváron, Pakson csak nappali melegedő üzemel

Mauthner Ilona

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Már téli üzemmódban fogadják és látják el a hajléktalanokat Szekszárdon. A megyében egyébként csak itt van arra lehetőség, hogy az éjszakát is ott töltsék a fedél nélküliek. Pakson és Dombóváron csak nappali melegedők vannak, ahol főtt ételt kapnak, tévét nézhetnek, fürödhetnek és moshatnak is a rászorulók. 

Napok óta fagyosak az éjszakák, és az előrejelzés szerint nem enyhül az idő a következő napokban sem. A szekszárdi hajléktalanszálló tele van. Ez azt jelenti, hogy éjszakára húsz férfit, a női részlegen pedig öt nőt tudnak elszállásolni. A nappali melegedő ötvenfős, mondta Szűcs László, az intézmény vezetője. A tapasztalat az, hogy a hajlék nélkülieket egyre kevésbé kell rábeszélni, hogy a szállón töltsék az éjszakát télen, mert jönnek maguktól is. A lakók kétharmada van beoltva koronavírus ellen, az itt dolgozó munkatársak pedig mindnyájan, mondta Szűcs László. Mindenkinek biztosítanak szájmaszkot, a kézfertőtlenítés folyamatos, és a szobákat is fertőtlenítővel mossák fel. 

Szűcs László azt is elmondta, a szállón megforduló lakók többsége szabálykövető. Ruhát, élelmiszereket idén is kapnak a szekszárdiaktól, a ruhákat azonban nem oszthatják egyből szét a vírus miatt, csak egy adott idő elteltével, az elkülönítés után. Egyelőre nincsenek kapacitási problémáik. A fedél nélkül élők többsége – hatvan-hetven százaléka – Tolna megyei. 

Dombóváron öt évvel ezelőtt még működött az éjjeli menedék, ma már csak reggel 8 és este 6 óra között fogadják a rászorulókat. A melegedőben népkonyha is üzemel munkanapokon, így meleg ebéd mindenkinek jár, hétvégeken viszont csak meleg tea és zsíros kenyér van. Szűcs Ádám szociális munkás, az intézmény koordinátora elmondta, a teljes kapacitásuk kétharmada kihasznált. Náluk nincs előírás az oltási kötelezettségre, csupán tesztet végeznek, hőmérsékletet mérnek. Minden hajlék nélkülit ismernek, tudják, ki, merre jár, hol húzza meg magát éjszakára. A Viharmadár Önkéntes Egyesülettel és a rendőrséggel is jó a kapcsolatuk, mondta Szűcs Ádám, így ha valaki nem jelentkezik, akkor megkeresik, hátha bajban van. Náluk is ebédidőben van a csúcsforgalom, ilyenkor huszonöten is vannak, ahogy bejön a hideg, még többen. Aki betér hozzájuk, az fürödni, mosni is tud, illetve az egészségügyi ellátások igénybevételében is tudnak neki segíteni. 

Pakson a legszigorúbbak a járványügyi intézkedések, itt a helyi melegedőbe való bejutáshoz az oltatlanoktól negatív tesztet kérnek, mondta Borbás László, a kistérségi szociális központ igazgatója. Szájmaszk, kézfertőtlenítés itt is elvárás, amit biztosítanak a rászorulóknak. Jelenleg négy-öt ember van a melegedőben, amely egész évben nyitva van. Ebédet ugyan nem biztosítanak, de a paksiak adományaiból naponta jut étel a rászorulóknak, zsíros kenyér és meleg tea pedig mindenkinek. A rászorulók többsége be van oltva Covid ellen. Náluk családias a hangulat, hiszen mindenki mindenkit ismer, mondta Borbás László. A jelenlegi hideg, az éjszakai mínusz 1-2 fok, a nappali 2–5 fok még nem viseli meg azokat, akik hozzászoktak a hajléktalanélethez, tette hozzá. 

 

Van, aki kukázásból, gyűjtögetésből él

A Menhely Alapítvány felméréséből kiderült: tizenkét hajléktalan közül egynek volt rendszeres munkája, ez a válaszadók mindössze nyolc százaléka. Tíz hajléktalan közül kettőnek volt alkalmi munkája, tíz hajléktalanból három él gyűjtögetésből, kukázásból, minden ötödik hajléktalan kap önkormányzati támogatást, és minden tizediknek nincsen semennyi pénze. Az alapítvány szerint hátrányos a hajléktalanok munkaerőpiacon való elhelyezkedése szempontjából, hogy tízből hat hajléktalan elmúlt már 50 éves, és minden másodiknak legfeljebb 8 általános iskolai végzettsége van. Az adatsorból kiderült az is, hogy tíz fedél nélküli közül négyen még nem voltak hajléktalanok egy évvel korábban. Egy korábbi felmérésben még tíz hajléktalan közül három gondolta azt, hogy fog még lakásban lakni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!