Az idősebbek még mindig készítik és hordják a népi viseletet

A tutyi az 1870-es években jelent meg Magyarországon, a sváboknak köszönhetően. Az aranyos kis lábbelik eluralták megyénket és Baranya megyét is, de például Somogyban már kevesebbet készítettek belőlük.

– Az embereknek a tutyi, más néven pacsker lett a lábbelijük, abban jártak a határban, az erdőben, a templomban. Gondosan készítették el minden alkalommal. A megnyírt birkának a gyapját megfonták, megkötötték, kaptafára rögzítették, és zsákvászonnal talpalták meg, hogy erős legyen a talprész. Voltak, akik azt később szurokba is mártották, hogy strapabíróbb legyen a cipőjük. A tiszta, szép, újonnan készült tutyit, pacskert hideg, rossz időben faklumpával használták, amit azonban, istentiszteletekkor a templom előtt hagytak. Akkoriban a gazdagoknak bőrcipői, bőrpapucsai voltak, a szegényeknek faklumpái – mondta lapunknak Wilhelm Konrádné Anikó népi iparművész.

A tutyi mintája minden településen különböző volt, és jelölte, hogy a tulajdonosa melyik vallási felekezethez tartozik. A reformátusoknak és az evangélikusoknak általában hasonló mintájú tutyijai voltak, a katolikusoknak azonban attól eltérő.

Anikó huszonnyolc Tolna megyei településről százhetven mintát gyűjtött össze, és dolgozta fel azokat számítógépre. Az apró virágosabb minták minden társadalmi rétegnél kedveltek voltak, de a dús virágmintákat a jómódú családok szerették a leginkább.

Gyönkön a hétvirágos mintát kedvelték, Szakadáton, Hőgyészen a nagyon díszes mintájúakat, Sióagárdon pedig a tutyi oldala, lábfeje mellett az egész sarkát mintával látták el. Az emberek felismerték egymás tutyi­mintáiról, hogy ki, melyik településről származik.

Ahogy azonban változott a világ, a tutyi, vagy pacsker lassan eltűnt az emberek látóteréből, ma már csak az idősek készítik, kézzel, öt tűvel kötik, hordják is, és ha elkopik, újat csinálnak. Ez a lábbeli egészséges, a gyapjú, a pamut melegsége gyógyítja a lábfejet, kellemes viselet, a minták pedig különösen szívet melengető érzéseket adnak.

– Szeretném, ha a hétköznapokban újra felfedeznék ezt a népi viseletet, és ezért sokat is teszek. Minden évben, a fővárosban, a Mesterségek Ünnepén előadást tartok ebben a témában, a tavalyi évben ez szerencsésen egybeesett a lábbelik évével. Sokan jönnek hozzám tanácsért, tapasztalatért, nagymamákat tanítok a tutyi kötésére, hogy minél többet készíthessenek a gyermekeknek, unokáknak. Azért dolgozom, hogy ez a szép hagyomány megmaradjon – mondta Wilhelm Konrádné Anikó.

A február végén induló oktatások, összesen négy alkalommal, a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület nyertes Csoóri-programos pályázatának köszönhetően díjmentesek, és azok vehetnek részt rajta, akiknek már van kötési tapasztalatuk.

A jelentkezés sorrendjében maximum tizenkét fővel indul a tutyikötő kurzus.

A fiataloknak is tetszik, házi- és vendégváró cipőnek viszik

Wilhelm Konrádné Anikó a Baranya megyei Falu-Város Vidékfejlesztési Egyesület titkára, a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület tagja. A családjának köszönhetően kezdett a népi viseletek ezen területével foglalkozni: debreceni lányként a megyénkből, Gyönkről választott magának férjet, és kötött vele házasságot 1979-ben. Az anyósa sváb, tőle tanulta a tutyi készítését. 2001 óta kezdte tanulmányozni a készítési trükköket, 2005 óta hobbi szinten. 2015-ben népművészeti pályázaton ezüst okleveles lett. 2017-ben szerezte meg a népi iparművész címet, már harmincöt termékét – például gyönki, varsádi, felsőnánai, hőgyészi, szakcsi, sióagárdi, diósberényi tutyimintákat – zsűriztette le. A tavaly óta oktat. Mint elmondta, tapasztalatai alapján a fiatalok divatosnak tartják, házi-, vendégváró cipőnek viszik, és volt, aki balettcipőt készíttetett tutyiból.