Egy könyvelő, aki néptáncos és hímző is

Nem először került a díjazottak közé Finta Mihályné. A 66 éves sióagárdi asszony ezúttal egy adventi asztalterítővel nevezett be a betlehemi jászol pályázatra. Évről évre közzéteszi ezt a felhívást a Magyar Kézművességért Alapítvány, az IPOSZ és más szervezetek támogatásával. Aztán a legjobb kézműves alkotásokat díjazzák és kiállítják Budapesten, a Duna Palotában.

Nemcsak asztalterítőket készít Fintáné, hanem számos más, a sióagárdi szín- és mintavilágot őrző, bemutató darabot: a viselet részeit, főleg ingeket, zsebkendőket, kendőket. Van egy saját ötlet alapján született munkája is, a gyűrűpárna, melyen az esküvőre viszik a gyűrűket a jegyespár után.

Hímzéseit sokan csodálják, már több kiállítása volt. Munkásságáért számos elismerést, díjat kapott, 2012-ben például a Sióagárdért Emlékérmet.

Az egész úgy kezdődött, hogy villamos technikusi végzettséget szerzett Pécsen. Aztán úgy folytatódott, hogy könyvelőként dolgozott a helyi szövetkezetnél. Innen azért elég nehéz eljutni a népművészetig. A közeg azonban hat az emberre. Sióagárdon néhányan még ma is népviseletben járnak az ünnepi misékre. Szüreti bálon és más nagy közösségi rendezvényen pedig a fél falu beöltözik, énekel, táncol.

A tánc Finta Mihályné életében is fontos szerepet játszott. Férjével is így ismerkedett meg. Egy bálban táncoltak együtt először, aztán még sokáig, 1992-ig erősítették a hagyományőrző együttest. Ez volt az ismert koreográfus, Szabadi Mihály legelső csoportja a hatvanas években. A lányok, asszonyok maguk javítgatták a fellépőruháikat; az ügyesebbek újak készítésére is vállalkoztak. Sokfelé eljutottak: a sárközi lakodalomba, a pincehelyi Pille Fesztiválra, a kalocsai folklór fesztiválra, de még Csehszlovákiába is.

Kutatásokat, gyűjtőmunkát is végez. Egyik rokona a decsi Háziipari Szövetkezet bedolgozója volt a hetvenes években. Akkor találkozott először Fintáné a Király Anna által szerkesztett sárközi mintákkal. Fontosnak érezte, hogy a sióagárdi mintakincs is megőrződjön. Mások is méltányolták ezt a törekvését. Kiemeli a buzdítói közül Háry Jánost, a falu korábbi polgármesterét, aki felkérte az első kiállításra, 2006-ban. Később még nagyobb feladattal bízták meg: Szekszárdon, a Vármegyeháza felújítását követően, életnagyságú bábukat öltöztettek viseletekbe. Rá természetesen a sióagárdit bízták, a fekete menyasszonyt.

A Száz magyar falu könyvsorozat Sióagárdról szóló kötete 2000-ben jelent meg. Ez sok új ismeretet nyújtott az asszonynak, és további kutatásokra késztette. Még több ideje jutott erre 2009-es nyugdíjba vonulását követően.

– A népművészeti tárgyak egyszerűek, mégis tetszetősek – mondja. – Örömet okoznak a készítőjüknek és a használójuknak, viselőjüknek is. Életem derekán szerettem bele az ezekkel való foglalkozásba, leköt, kikapcsolódást jelent. Egy a célom: szeretnék hiteles darabokat hagyni az utókorra.

Egyéni és csoportos kiállítások

Finta Mihályné 1953-ban született Szekszárdon. Sióagárdon nőtt fel, villamos technikusi végzettséget szerzett Pécsen 1971-ben, majd levelezőn, könyvelést tanult Bonyhádon. A helyi szövetkezetben helyezkedett el. Férje ugyanott volt növényvédő szakmérnök. Már mindketten nyugdíjasok. Három gyerekük született, de a nagyobb fiuk fiatalon meghalt. A házaspár sokáig táncolt a helyi hagyományőrző együttesben. Az asszony ennek kapcsán került közel a népművészethez. Gyűjtéseket is végzett és saját darabokat – főleg hímzett ingeket, zsebkendőket – is készített. Munkái rendre díjazottak az országos pályázatokon. Kiállításokon is bemutatkozik. Az első önálló tárlata 2006-ban, az utolsó 2016-ban volt. Csoportos kiállításokon is láthatta a közönség néhány szép darabját, például Budapesten, amikor a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület volt a meghívott.

Borítóképünkön: Finta Mihályné és unokája, hímzett munkával.