Járvány

2021.07.19. 11:29

Szentkirályi: Magyarország a legbiztonságosabb Európában

Magyarország egyelőre a béke szigete a többi európai országhoz hasonlítva, a legbiztonságosabb európai ország, hiszen Málta után itt a legmagasabb a koronavírus ellen kétszer beoltottak, a teljes védettséggel rendelkezők aránya – mondta a kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Szentkirályi Alexandra kijelentette:

„bárkit és bármikor be tudunk oltani, onnantól kezdve, hogy kéri az oltást”.

Ugyanakkor – mint mondta – „nem dőlhetünk hátra”, mert itt van a minden eddiginél agresszívebb delta variáns és fel kell készülni arra, ha Magyarországra is megérkezik a negyedik hullám.

A nyáron csak azoknak érdemes külföldre utazniuk, akik már mind a két oltást megkapták – hívta fel a figyelmet.

Közölte: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy növelje a beoltottak számát. Ennek érdekében három döntés született a múlt héten:

  • lehetővé teszik a harmadik oltást augusztus elsejétől,
  • az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás,
  • valamint további lépéseket tesz a kormány azért, hogy a 60 év felettieknél, valamint a 12-16 év közöttieknél tovább növeljék az oltottak számát
  • - mondta el a kormányszóvivő.

    Szentkirályi Alexandra kijelentette:

    minden Magyarországon kapható vakcina hatékony és biztonságos.

    Az Európai Bizottság Fit for 55 elnevezésű, a többi között az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentését célzó javaslatcsomagjával kapcsolatban arról beszélt: a kormány elkötelezett abban, hogy „egy zöldebb környezetet hagyjunk az utánunk következő generációra, viszont biztosan nem tehetjük úgy, hogy mindenféle adókat vetünk ki és az embereket sarcoljuk meg”.

    Ezek is érdekelhetik