Hallgassa élőben!
Fotó: Szentkirályi Alexandra / Facebook

Gulyás Gergely: egyelőre érvényben maradnak a jelenlegi intézkedések (videó)

Véget ért Szentkirályi Alexandra és Gulyás Gergely sajtótájékoztatója.

A jövő hétig mindenképpen maradnak a mostani intézkedések

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy tegnapig az új fertőzések száma 3 és 5 ezer között volt. Tudták, hogy ez a szám nőni fog, mivel megkezdődtek a tömeges tesztelések, és ennek köszönhető, hogy a csütörtöki adatok magasabbak. A különböző hivatásrendek tesztelésének eredményeit egységesen nyilvánosságra hozza majd a kormány.

Az eddig intézkedéseket tartja fenn a kormány, és ebben jövő hétig nem lesz változás – idézte a minisztert az Origo.

Vakcina: A magyar hatósági vizsgálat mindenképpen meg lesz

Gulyás szólt arról is, hogy a mostani helyzet kezelésének a megoldása végül a vakcina lesz. A kormány hosszan tárgyalt a vakcina beszerzésről. Mindenhonnan, ahonnan lehet vakcinát kell szerezni. A magyar hatósági vizsgálat mindenképpen meg fog történni – tette hozzá.

Az egészségügy továbbra is képes ellátni a feladatát

Ingyenes és nem kötelező lesz a vakcina beadatása. 12 millió feletti vakcinát kötött le a kormány a világ több részén – mondta Gulyás. Úgy tűnik, Kína áll a legelélőrébb az oltóanyag tesztelésében. Rossz hír, hogy a Pfizer először Amerikában fog először oltani, és nem Európába. Minden jól mutatja, hogy a fejlesztő országok behozhatatlan előnyben vannak, nincsen szó szolidaritásról – tette hozzá.

Az egészségügy képes ellátni a feladatát, bőven vannak még szabad ágykapacitások – mondta Gulyás.

Mindenki tartsa be a kormány által elfogadott szabályokat – mondta Gulyás. Ha még néhány hétig sikerül kitartani, akkor látszani fog a fény az alagút végén az oltóanyag képében.

Gulyás: Egy kölcsönösen nyertes szituációról van szó

Gulyás arról is beszélt, hogy elfogadhatatlan, hogy politikai kritériumoktól függően lehessen folyósítani uniós pénzeket. Kijelentette, hogy 4 milliárd eurót kap évente az ország, miközben 6 milliárd eurót visznek ki az országból. Egy kölcsönösen nyertes szituációról van szó. Az egyetlen feltétel a közös piac – mondta Gulyás.

A kormány továbbra is ellentétesnek tartja a liszaboni szerződéssel az EP és a német elnökség által elfogadott tervet.

Csak így lehet valaki jogállam Brüsszelben

Brüsszelben csak az lehet jogállam, ha valaki beengedi a migránsokat – mondta Gulyás. A sajtószabadságról pedig csak annyit, hogy a nyugati sajtó nem engedte közölni Orbán Viktor válaszcikkét – tette hozzá. Úgy nem lehet változtatni a jelenlegi helyzeten, hogy a magyar kormány lemond a szuverenitási elemekről.

Mindenkinek szuverén joga van dönteni a bevándorlásról

Nincsen kormányzati döntés az iparűzési-adóról – mondta kérdésre.

Az amerikai adminisztrációnak is joga van a bevándorlásról dönteni, és ezt Magyarország elfogadja, és nem kíván az amerikai belpolitikába beleszólni, de ezt fordítva is elvárja.

Gulyás közölte, hogy Magyarországon az ország vezetésére azoknak kell vállalkoznia, akiket négyévente megválasztanak. Mindezzel Biden azon kijelentésére utalt, miszerint Amerika készen áll a világ vezetésére.

Nem enged álláspontjából a kormány

A Next Generation alapról lehet míg az uniós költségvetésről nem lehet teljes egyhangúság nélkül dönteni – mondta Gulyás. A magyar kormány nem tud és nem akar engedni a korábban megtett nyilatkozataiból – tette hozzá.

Jó elmozdulás, de ez egyelőre kevés

A bírósági jogorvoslat jó elmozdulás a német javaslatban, de egyelőre nem tisztázott, hogy ez mire vonatkozna – mondta Gulyás de szerinte ez egyelőre kevés.

Nincs szándék a további szigorításra, és így is döntött tegnap a kabinet.

Azonban a jelenlegi vírushelyzetben bármi elképzelhető, lehet, hogy könnyítés, lehet hogy szigorítás lesz a fejlemények tükrében – mondta Gulyás.

BKV-busztender: Nyílt és leplezetlen korrupció

Nincs olyan nemzetközi támadás, aminek a magyar ellenzéki pártok ne válnának örömmel a részeivé – mondta Gulyás Dobrev Klára legújabb akciójáról. A korrupciónak egy olyan nyílt és leplezetlen formája, ami teljesen vállalhatatlan – mondta Gulyás a BKV gyanús busztenderéről.

A járvány kezdete óta 15 egészségügyi dolgozó halt meg

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy Magyarország azokkal fog együttműködni az USA-ban, akik a hivatalosan megválasztott vezetők, bízik benne, hogy a jövőben is jó lesz az együttműködés. A kormány dolgozik a táppénzszabályok változtatásán a karanténszabályok miatt, főleg ha kisgyerek is érintett. Az egészségügyi dolgozók 2,6 százaléka fertőződött meg, és 15-en haltak meg március óta – mondta egy másik kérdésre Gulyás.

Az időseket nem korlátozza a vásárlási sáv

Az időseket nem korlátozza a mostani vásárlási sáv – mondta kérdésre Gulyás. Teljesen világos, hogy ez a vírus életveszélyt az idősekre és krónikus betegséggel rendelkezőkre jelent – tette hozzá. Értelemszerűen ez a vásárlási sáv másoknak jelenthet nehézséget, de tudomásul kell venni, hogy a járványhelyzet áldozatokat kíván.

Gulyás: A Momentum minden internacionalista lépést támogat

Több százmilliárdos támogatása lesz az uniótól Magyarországnak 2021-ben is, valamint a költségvetés működőképes. A korábban elfogadott költségvetési bázison az uniós források egy része elérhető lesz – tette hozzá. Mivel a Momentum minden internacionalista lépést támogat, ezért a magyar közbeszerzési szabályok az uniós szabályokat követik, ezért érthetetlen a legutóbbi kijelentésük egyes személyek kizárásáról – mondta Gulyás.

Mindenkit tesztelnek az oktatási intézményekben

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy az oktatási intézményekben nemcsak a pedagógusokat tesztelik, hanem minden dolgozót. Indokolt a táppénzszabályokat egyszerűsíteni az oktatási intézményekben. Aki ma iskolában pedagógusként dolgozik, az minden bizonnyal ott kapta el a betegséget, így jár neki a 100 százalékos táppénz. Ilyen irányú módosítást tervez a kabinet.

Eddig nem kellett Palkovicsnak lépnie

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy az ITM vezetője egyelőre nem élt azon jogával, hogy ellenséges külföldi felvásárlás ellen fellépjen.

Hatékony fellépés a kamupártok ellen

A választási törvény módosítása kapcsán Gulyás kijelentette, hogy azért támogatták, mert hatékonyabb lépés a kamupártok elleni küzdelemben. Az ellenzék számára sem sérelmes, mivel egyébként is együtt akartak indulni – tette hozzá.

2021-re nem tervezi a pártok állami támogatásának a megvágását a kormány – mondta egy másik kérdésre Gulyás.

Nem döntöttek a sípályák kinyitásáról

A hazai sípályák kinyitásáról nem született döntés még, de mérlegelni kell, hogy Európában a betegség ilyen helyekről terjedt el – mondta egy kérdésre Gulyás. A kormányfő többször is közölte, hogy senki ne tervezzen külföldi síelést.

A magyar pénzügyi finanszírozás 2022 végéig biztosított

A magyar pénzügyi finanszírozás 2022 végéig biztosított – mondta egy másik kérdésre Gulyás. Kimondott árfolyamcélja nincsen a kabinetnek.

Csak így lehet túljutni a nehéz helyzeten

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy a kormány értelemszerűen jövőre megpróbálja csökkenteni az államadósság szintjét, de most van egy gazdasági válsághelyzet, és ezen csak beruházások ösztönzésével lehet túljutni.

Türelmet kért Gulyás

Türelmet kért a miniszter a karácsonyi intézkedésekkel kapcsolatban.

Szervezettebb lehet a kórházak irányítása

Világos felelősségviszonyok és világos hierarchia kell az egészségügyben – mondta kérdésre Gulyás. A kórházigazgatóságok szervezettebb irányítást hozhatnak. Korrekt és méltányos szabályozást sikerült elfogadni, így amíg nem rendezik az orvosi jogviszonyról szóló rendeletet, addig is a megemelt fizetéseket kapják majd – tette hozzá.

Nem fog változni a választókerületi térkép

A választókerületi térképen csak az ellenzék egyetértésével módosít a kormány – mondta kérdésre Gulyás. Volner esetében egy ellenzéki javaslatot támogattak a kormánypárti képviselők. 8 millió választóból 35 500 támogatóra van szükség, hogy valaki országos listát állítson.

Gyorsítás kell

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy gyorsítani kell a megbetegedések miatt kieső pedagógusok táppénzének a kifizetését.

Dosszié

Hozzászólások

Vetélkedő
Online-ra nyílik a kocsmaajtó a Hagyományok Házában
erősítés / 4 perce
Izraeli rakétákat és robotrepülőket rendszeresíthet a honvédség
A korábbi fegyverzeti beszerzésekhez hasonlóan most is gazdasági, technológiai együttműködésben gondolkodnak.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERNARD PÁL GYULA szekszárdi lakos 65 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. január 23-án, szombaton, 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága Édesanya, Nagymama, Dédi, ÉNISZ JÁNOSNÉ varsádi lakos 80 évesen csendesen elhunyt. Hamvait január 22.-én 11 órakor a varsádi temetőben helyezzük örök nyugalomba. Gyászoló családja
Megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagypapa KLEM ÁDÁM JÁNOS ácsmester 66 éves korában megtért teremtőjéhez. Temetése 2021. január 25-én, 15 órakor lesz az izményi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. CSAPÓ LÁSZLÓ 84 éves korában és ID. CSAPÓ LÁSZLÓNÉ szül.: Horváth Pizdóczi Margit 82 éves korában bátaszéki lakosok csendesen elhunytak. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezésük 2021. január 22-én, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretteinket utolsó útjukra elkísérik. Tudjuk, érezzük, és köszönjük, hogy mély fájdalmunkban együtt éreznek velünk, de ezúton kérjük, a részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Továbbá kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló szeretteik
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STEINBACH JÓZSEF volt hajós tolnai lakos 82 éves korában váratlanul elhunyt. Szeretett hozzátartozónk búcsúztatása 2021. január 22-én, pénteken, 15 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Hálás szívvel köszönjük mindenkinek, aki édesanyám BÉRES SÁNDORNÉ temetésén és gyászmiséjén a zord időjárás ellenére részt vett és ezzel, valamint virágaival kifejezte együttérzését. Lánya és veje
Ezúton értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk DR. SZABÓ KÁROLYNÉ szül.: Csermely Éva életének 98. évében csendesen elhunyt. Földi maradványait 2021. január 14-én, szűk családi körben Pécsett helyeztük örök nyugalomra. Hálásan köszönjük a Szekszárd, Kadarka utcai idősek otthona dolgozóinak a hosszú éveken át tartó lelkiismeretes, gondos ápolást, melyben édesanyánkat részesítették. Fiai: Péter és Tamás
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ISTVÁN tolnai lakos nyugalmazott pedagógus 84 éves korában súlyos betegség következtében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. január 21-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STRUBEL IMRE /Strubi/ bátaszéki lakos 61 éves korában váratlanul elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. január 21-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OSZTERMAJER KÁROLY tengelici lakos 72 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. január 19-én, kedden, 13 órakor lesz a tengelici temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BINDER KORNÉL volt Volán dolgozó 84 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 19-én, kedden, 13 órakor lesz a mucsi temetőben. Előtte gyászmise 12:15-kor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk DÚZSI IMRÉNÉ Szül.: Lepold Mária őcsényi lakos 2021. január 11-én, életének 96. évében csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében, 2021. január 18-án, hétfőn, 13 órakor lesz az őcsényi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAJTÁRNÉ PALKÓ ETELKA 63 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 16-án, szombaton, 11 órakor lesz a hőgyészi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÉZI LÁSZLÓ Tanár Úr szekszárdi lakos 89 éves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. január 15-én, pénteken, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MATHÉSZ GÁBOR szekszárdi lakos 48 éves korában, otthonában váratlanul elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2021. január 15-én, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEICZ CSABA grábóci lakos 53 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. Szeretett hozzátartozónk búcsúztatása 2021. január 14-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a grábóci temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKÓ JÓZSEFNÉ szül.: Gyergyói Rozália bonyhádi lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 14-én, csütörtökön, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
A Te szíved már nem fáj, De a mién vérzik, Mert a fájdalmat az élők érzik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS JÓZSEFNÉ szül. Müller Katalin tolnai lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. január 18-án, 11 órakor lesz a tolnai temetőben. A gyászoló család
Az élet rendjében és Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, az Ő és a mi ismerőseinkkel és barátainkkal, hogy BÉRES SÁNDORNÉ szül.: Schmidt Klára 2020. december 27. napján elhunyt. Temetése római katolikus gyászszertartás keretében 2021. január 15-én, pénteken, 13 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Gyászmisét a szertartás után 14 órakor tartunk a római katolikus templomban. Lánya Béres Judit és veje Görcs Péter
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PÁKAI LÁSZLÓ szekszárdi lakos 2020. december 24-én, 74 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Végső nyugalomra helyezése Pécsen, szűk családi körben történik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzni. Gyászoló család
egészséges életmód / 20 perce
Edzéstervet kínálunk olvasóinknak a tökéletes alakért
Kancsi története / 22 perce
Szokatlan lakótársakat kap egy magányos állatkerti orrszarvú
hosszú gyász / 24 perce
Megszólalt Gesztesi Károly fia: így dolgozta fel édesapja elvesztését
sokkoló / 30 perce
Tragédia Bács-Kiskunban: egy egész osztály nézte végig a tanárnő halálát
felelősség / 33 perce
Különleges jogrend idején is folyamatosan ellenőrizhető a kormány
Bartina túra / 50 perce
Negyvenkilenc túrázó már teljesítette valamelyik távot
Foray Nándor