Fotó: Komka Péter / MTI

Operatív törzs: jövő héten várhatóak újabb járványügyi intézkedések

A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba – hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken a közmédiának nyilatkozva.

Lakatos Tibor hozzátette: leginkább olyan környező országokból került be a vírus, ahol emelkedett a fertőzések száma.

Azt mondta: az operatív törzs csütörtöki ülésén tárgyalták meg a szomszédos országokban kialakult helyzetet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) azt a feladatot kapta, állítsanak össze egy javaslatcsomagot, hogy milyen intézkedésekkel tudják megakadályozni a vírus terjedésének újabb felfutását. Úgy tudja,

ezt a javaslatcsomagot Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén áttanulmányozza, és a jövő héten várhatóak különböző intézkedések.

Lakatos Tibor kiemelt egy Tolna megyei esetet, ahol egy esküvőre Ausztriából érkezett a tanú; tünetmentes volt, hazautazása után derült ki a betegsége. Ezt követően a nemzetközi jelzőrendszer értesítette az NNK-t, és 60 ember került megfigyelés alá; 14 napos karanténjuk hamarosan lejár.

Kifejtette: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információs hálózata lehetővé teszi az államok információcseréjét. Ezen a rendszeren keresztül

Magyarország is értesítést kap, ha olyan fertőzöttet észlelnek, aki magyar állampolgárral került kapcsolatba, vagy Magyarországon tartózkodott. Ezután a magyar hatóságok is megteszik a szükséges intézkedéseket.

Lakatos Tibor szólt arról is: többször előfordult az, hogy egy repülőgéppel utazóról derült ki, hogy fertőzött; a magyar hatóságok az utaslista alapján felkeresték az érintetteket és házi karanténba helyezték őket.

Kérdésre válaszolva azt mondta: az esetek zömében 24 órán belül felderítik a kontaktokat.

Kitért a mezőkövesdi általános iskolában történt megbetegedésekre is. Elmondása szerint egy fertőzött tanár tünetei ellenére bejárt dolgozni, részt vett egy tantestületi értekezleten és az évzáron is. Amikor diagnosztizálták a betegségét, a kontaktkutatás tárta fel a többi vele érintkezőt. Összesen 21 fertőzöttet találtak. A tanár egy másik településre is elment egy továbbképzésre, ahol 17 emberrel került kapcsolatba, de ott az eddigi adatok alapján senkinél nem diagnosztizálták a koronavírust.

Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a külföldi utazást tervezőknek azt ajánlja, kövessék, hogy egyes országokban milyenek a járványügyi adatok, milyen korlátozó intézkedések vannak érvényben. Ezzel együtt – mint hozzátette – nem árt a fokozott óvatosság, a 1,5-2 méteres védőtávolság tartása és a maszk viselése.

Lakatos Tibor azt is hangsúlyozta, hogy minden fertőzésgyanús ember számára kiemelten fontos a maszkviselés. Úgy fogalmazott: a járvány „legborzalmasabb részén” túl vagyunk, de ha nem vagyunk elővigyázatosak, újra felfuthat a megbetegedések száma. Akinek felsőlégúti tünetei vannak, azonnal kérjen orvosi vizsgálatot, győződjön meg róla, hogy nem fertőzött-e. Emellett fontos, hogy ne menjen közösségbe, ha mégis, akkor viseljen maszkot – hívta fel a figyelmet az ügyeleti központ vezetője.

Borítókép: védőmaszkos utasok a budapesti 2-es metrón a Széll Kálmán térnél 2020. július 4-én

Hozzászólások

SZPONZORÁLT TARTALOM
Újra akcióban Kajla: az országjáró vizsla természetjárásra hívja a családokat
pontosabb diagnózis
Több mint kétharmadával növekedett a CT-vizsgálatok száma
bevándorlás / 5 perce
Rekordszámú migránst fogtak el a La Manche csatornán
Csónakon próbáltak átkelni Franciaországból Nagy-Britanniába.
Gyász
Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk, hogy BENÁCS JÓZSEFNÉ (Magdi néni) 85 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2020. augusztus 10-én, hétfőn, 10 órakor kísérjük a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOVÁSZ GELLÉRTNÉ életének 76. évében elhunyt. Temetése 2020. augusztus 8-án, szombaton, 11 órakor lesz a kölesdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSIKI AMBRUSNÉ sz. Bogos Vilma szekszárdi, volt bonyhádvarasdi lakos 79 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. augusztus 10-én, hétfőn, 11 órakor lesz a bonyhádvarasdi temetőben. Előtte 10 óra 30 perckor gyászmisét tartunk. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS LOVÁSZ JÓZSEF halálának 10. évfordulójára „Elhagytad a házat, amit annyira szerettél, Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Örök álom zárta le szemed, megpihenni tért két dolgos kezed. Drága szívét áldd meg Atyám, és köszönjük, hogy Ő volt az édesapánk.” Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesapa, após, nagyapa és rokon ID. DÁVID JÓZSEF izményi lakos 77 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 6-án, csütörtökön, 16 órakor lesz az izményi temetőben. Előtte 15:15 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MADARÁSZ JÁNOSNÉ sz. Strahija Mária szedresi lakos 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 6-án, csütörtökön, 11 órakor lesz a szedresi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉRVIZI ISTVÁN bonyhádi lakos életének 84. évében elhunyt. Temetése 2020. augusztus 5-én, szerdán, 15 órakor lesz a majosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZEGEDI ISTVÁN LÁSZLÓNÉ sz. Hack Gizella szekszárdi lakos 66 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. augusztus 6-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PESTI RUDOLFNÉ 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 4-én, kedden, 15 órakor lesz a szakályi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy TESZLER ELLA fazekas népi iparművész 74 éves korában, július 2-án elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 3-án 11 órakor a szekszárdi újvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS BAK JÁNOSNÉ szül. Hetrich Julianna (Zsuzsa) halálának 5. évfordulójára ,,Elmentél tőlünk egy napfényes nyári napon, azóta Tied a csönd és a végtelen nyugalom. Hiányod elviselni nehéz, szívünkben örökre megtart az emlékezés." Szerető családod
MEGEMLÉKEZÉS BACHUSZ ÁDÁMNÉ Panni néni halálának 7. évfordulójára ,,Drága Mama, nagyon szomorú az út, mely sírodhoz vezet, és olyan üres a ház nélküled. Nagyon jó lenne együtt lenni Veled. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk s nem feledünk Téged." Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy STALLENBERGER JÁNOSNÉ szül. Hermesz Teréz 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 31-én, pénteken 17 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRSZEGI MÁRIA ANNA volt kórházi dolgozó szekszárdi lakos életének 77. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 3-án, hétfőn 11 órakor lesz a várdombi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALASA ÉVA életének 51. évében elhunyt. Búcsúztatója 2020. július 31-én, pénteken 17 órakor lesz Kölesden, a Művelődési Ház udvarán. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HÁBEL JÓZSEF JÁNOS hőgyészi lakos életének 64. évében hosszantartó küzdelem után elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2020. július 30. napján 15 órakor lesz a hőgyészi temetőben. Gyászmise a temetés előtt 14.15 órakor a hőgyészi katolikus templomban. A gyászoló család tisztelettel kéri a szertartást követő részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, részvétükkel virágaikkal a család fájdalmát enyhíteni igyekeznek. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IMRE ANTALNÉ sz. Frei Katalin szekszárdi, volt tolnai lakos életének 81. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 31-én, pénteken, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Kérjük kegyeletüket egy szál fehér virággal róják le. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik fájdalmunkban velünk éreznek. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. VÁRADI LÁSZLÓ szekszárdi lakos 81 éves korában elhunyt. Szeretett családtagunk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2020. július 30-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VALKÓ FERENC életének 69. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 29-én, szerdán 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben, katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilványítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BORDI JÓZSEF teveli lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 29-én, szerdán, 15 órakor lesz a teveli temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
koronavírus / 18 perce
Emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma
TEOL
újabb bosszú közeleg / 25 perce
Nagyon úgy tűnik, hogy a John Wick következő részében sem ölik meg a főhőst
állati / 43 perce
Tizenkét év után került elő egy eltűnt macska Nagy-Britanniában
gyermekprogramok / 45 perce
Két táborba is várták a sárszentlőrinci ifjakat
Hanol Erzsébet
támogatás / 1 órája
A magyar cigányzene megérdemli, hogy fennmaradjon
gyümölcstermesztés / 1 órája
Szilvából is kevés lesz idén
Mauthner Ilona