30°
30°
19°

A Dal 2019 – jövőre is együtt keressük Magyarország legjobb dalát

A Duna Televízió jövőre is nézőivel közösen keresi Magyarország dalát, amely 2019-ben megmozgatja az egész országot.

Új zsűritagokkal és műsorvezetővel indul a dalválasztó-show januárban

Az elmúlt hét évad sikerét bizonyítja, hogy az előadók és a zeneszerzők számolnak ezzel a műsorral, sokan megvárták a szeptember elsejét új dalaik bemutatásával, hogy nevezhessenek a versenyre: ezt jelzi a pályázatra idén beérkezett 416 dal is.

A nyolcadik alkalommal látható dalválasztó show-ban nemcsak Magyarország legjobb dalát keresi és választja majd ki együttes erővel a zsűri és a közönség, hanem értékes szakmai díjakat is lehet nyerni. „A Dal 2019 Legjobb Dalszöveg Írója” és a „A Dal 2019 Felfedezettje” elismerések mellett jövőre is lesz online Akusztik Dalverseny, valamint „A Dal 2019 nyertese” képviselheti Magyarországot Tel-Avivban a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, jövő májusban.

A Dal 2019 élő adásait január 19-től, szombat esténként, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. Az, hogy melyik lesz Magyarország legjobb dala, a február 23-i döntőben derül majd ki.

Jövőre is négytagú zsűri véleményezi a dalokat. Both Miklós, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője negyedik alkalommal mond véleményt, míg Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa másodszor tér vissza A Dal stúdiójába. Mellettük két új zsűritagot láthatnak a nézők. Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár szerint nagyon fontos, hogy benne legyen a dalban az előadó egyénisége, és ezt át is tudja adni a közönségnek. „A Dal mezőnyében már nem teljesen kezdő előadókat láthatunk, így a technikai tudás mellett én a kísérletező kedvre és az egyéniségekre fogok fokozottan figyelni” – nyilatkozta. A negyedik zsűritag 2019-ben Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere lesz, aki tapasztalataival igyekszik majd segíteni a versenyzőket. „A művészetekben a lelkünk számít: a lényeg, hogy találjak valamit a dalban, ami megpenget valamit bennem. Ezen kívül a dalszövegek minőségére is kifejezetten figyelni fogok” – árulta el. Az elmúlt évekhez hasonlóan, jövőre is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét SMS szavazáson keresztül, így aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak.

Fehérvári Gábor Alfréd új műsorvezető társsal köszönti a Duna Televízió nézőit hétről hétre: Dallos Bogi neve a műsor minden rajongójának ismerős lehet, hiszen az énekes-műsorvezető a dalválasztó-show három korábbi szériájában is versenyzőként állt a színpadon. „Ez az eddigi legnagyobb rám váró szakmai kihívás. Megtisztelő feladat egy ilyen nagy volumenű show-műsort vezetni. Előnynek érzem, hogy Freddie-hez hasonlóan a versenyzői oldalon is álltam már, mert így teljesen azonosulni tudok az indulók érzéseivel. A korábbi évadok bizonyítják, hogy milyen sokszínű ez a műsor, és hogy egy jó dal, műfajtól függetlenül utat tör magának” – nyilatkozta Bogi.

A műsorvezető páros a december 3-ai sajtótájékoztatón jelentette be A Dal 2019 mezőnyébe beválasztott 30 dalt.

A Dal 2019 mezőnye (előadó – dalcím):

Acoustic Planet Nyári zápor

Antal Tímea feat. Demko Gergő Kedves Világ!

Berkes Olivér Lighthouse

DENIZ Ide várnak vissza

Diana Little Bird

Fatal Error Kulcs

Gotthy Csak 1 perc

Hajdu Klára You’re gonna rise

Hamar Barni Wasted

Heatlie Dávid La Mama Hotel

Konyha Százszor visszajátszott

KYRA Maradj még

Leander Kills Hazavágyom

Mocsok 1 Kölykök Egyszer

Monyo Project Run Baby Run

Nagy Bogi Holnap

Nomad A remény hídjai

Oláh Gergő Hozzád bújnék

Pápai Joci Az én Apám

Pátkai Rozina Frida

Petruska Help Me Out of Here

Ruby Harlem Forró

Salvus Barát

Szekér Gergő Madár, repülj!

The Middletonz Roses

The Sign Ő

USNK Posztolj

Váray László Someone who lives like this

Vavra Bence Szótlanság

YesYes Incomplete

Érdemes majd követni A Dal 2019 honlapját (adal.hu), valamint a Facebook és Instagram oldalát is, ahol már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalom, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

A Dal 2019 – január 19-től a Duna Televízió műsorán.

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Hosszabbítás: június 30-ig lehet nevezni a Fölszállott a páva gyerekévadába
Gátlástalan cimkézés
A Google nácinak bélyegez több neves jobboldali értelmiségit
könnyebb kivizsgálás / 42 perce
Minden esetben jelenteni kell a méhpusztulást
A törvényi előírás ellenére eddig csupán az esetek töredékéről tájékoztatták a méhészek a hatóságokat.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VESZTERGOMBI FERENC autószerelő mester szekszárdi lakos 85 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. június 28-án, pénteken 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kéjrük kegyeletüket egy szál fehér virággal róják le. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁNYOKI ANDRÁSNÉ sz. Leicht Anna 81 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 28-án, pénteken 15 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvtényilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MATULAI FERENCNÉ szül. Vadas Magdolna volt bonyhádi lakos életének 89. évében elhunyt. Temetése 2019. június 28-án, pénteken 13 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. PÉTER SZIGFRID életének 86. évében csendesen elhunyt. Szeretett halottunk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2019. július 1-jén, hétfőn 11 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Szelíden dőlt el, ahogyan a fák" /Antonie de Saint - Exupéry/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BITTER JÁNOS faddi lakos 63 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása gyásmise keretében 2019. június 29-én, szombaton 11 órakor lesz a faddi római katolikus templomban. Ezt követően kísérjük végső nyughelyére. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POSTA ZSOLT egykori szekszárdi lakos életének 78. évében, 2019. június 19-én türelemmel viselt hosszú betegség után békében elhunyt. Temetése 2019. július 1-jén, 15 órakor Dunaföldváron, a Fehévári utcai temetőben, engesztelő szentmise a temetés után 16 órakor a Szent Ilona-templomban (Templom u. 9.) lesz. Gyászolja felesége, bátyja, lánya, két fia, veje, menye, nyolc unokája és a kiterjedt rokonság
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAISER FERENCNÉ szül. Böcz Katalin 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 28-án, pénteken 17 órakor lesz a dunaszentgyörgyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS RITTER JÓZSEF volt aparhanti lakos halálának 10. évfordulójára "Elmentél tőlünk, mint a lenyugvó nap, de szívünkben élsz, és örökké ott maradsz." Szeretett családod és nővéreid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SEBESTYÉN FERENC felsőnánai lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése katolikus szertartás keretén belül 2019. június 29-én, szombaton 14 órakor lesz a felsőnánai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS ISTVÁNNÉ szül Schlauszky Emília szálkai lakos 88 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2019. június 28-án, pénteken 13 órakor lesz a szálkai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÁMBOR ENDRÉNÉ szül. Wagenbach Erzsébet 82 éves korában végleg megpihent. Szerettünktől 2019. június 27-én, 11 órakor veszünk végső búcsút a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Köszönjük, hogy a részvétnyilvánítástól eltekintenek. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
MEGEMLÉKEZÉS FENYVESI ISTVÁN alsónánai lakos 1944-2017 halálának 2. évfordulójára "Ismét eltelt egy év nélküled, mely sokkal nehezebb, mint képzeled. Hihetetlen, hogy már 2 éve elmentél s szívünkből, egy darabot elvittél. Sírod előtt állunk, talán te is látod, körülötted van a szerető családod. Hiányodat feldolgozni nem lehet, csak próbálkozunk élni nélküled." Szerető feleséged és családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH FERENC medinai lakos 80 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése 2019. június 27-én, csütörtökön 16 órakor lesz a medinai katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FAZEKAS EDE volt bátaszéki, hőgyészi lakos gépészmérnök 80 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2019. június 27-én, csütörtökön 15 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését, és részvétüket csak egy szál virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁPAI JÁNOS életének 66. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. június 24-én, hétfőn 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik LŐRINCZ ANDREA temetésén részt vettek, jelenlétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Lengyel Község Önkormányzata és képviselő-testülete
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY FERENCNÉ szül. Tancsa Julianna 91 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 25-én, kedden 17 órakor lesz a tengelici temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PATAKI JÓZSEF tolnai lakos (KPM nyugalmazott főmérnöke) 78 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. június 25-én, kedden 17 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŰCS ZOLTÁN 59 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 24-én, hétfőn 15 órakor lesz a zombai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉK PÉTERNÉ szül. Varga Anna hidasi lakos 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. június 24-én, hétfőn 13 órakor lesz a hidasi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Kábítószer-ellenes Világnap / 51 perce
Lépésben, szertelenül túráztak a világnapon
TEOL
hagyományőrzés / 51 perce
Gyermeknéptánc-találkozót tartottak Oromhegyesen
Űrkutatás / 1 órája
Veszélyesen közel kerülhet a Földhöz egy aszteroida
kiállítás / 1 órája
Portrékat készít gobelinbe és hímzésbe foglalva
Mauthner Ilona
olaszos família / 1 órája
Rókusfalvy Lili igényli apja figyelmét
sokkoló bemutató / 1 órája
Ezt éli át egy kutya, ha a kocsiban hagyják (videó)