Az iskola vagy az élet tanít?

Heti közel 40 óra szenvedés. Akarom mondani, hasznos időtöltés. Ezek életünk legszebb évei nem igaz? Hiszen tombol bennünk a tudásvágy. Szeretném megismerni a világot, de sok mindent nem értek. Nem láttam még soha semmit, aminek paralelogramma formája lenne, és csonka gúla alakú virágládát sem kértem még. Egy újabb nap telt el úgy, hogy senki sem kérdezett ki tőlem egy Petőfi-verset sem, és bár nagyon szerettem volna, de sajnos a kovalens kötés ismeretének sem vettem a mai napon hasznát.

Diákok vagyunk. Sok mindent szeretnénk tudni, amit az iskola nem tanít meg nekünk. Azt, hogy milyen tanulni, nemcsak azért, mert tartunk a dolgozattól, hanem azért mert tényleg élvezzük azt, amit csinálunk. Érteni akarjuk a választ, és nem csak elfogadni. Tanulni akarunk a helytelen megnyilvánulásból, hogy majd az életben ne a hibáinkból kelljen. Meg akarjuk ismerni milyen a nagybetűs élet, ami talán nem lesz mindig igazságos, de nekünk, mégis annak kell maradnunk. Látni akarunk, nemcsak tankönyvi szöveget, hanem értelmet és jelentést. Mert a valóság nem fekete-fehér.

Ha már tanulhatunk, tanuljunk meg gondolkozni, higgadtnak maradni, és ésszerűen dönteni. Tanuljuk meg, mi igazán fontos, és hogyan legyünk a társadalom hasznos tagjai.

Az iskola arra való, hogy megtaláljuk, mi érdekel minket, és ezáltal megismerjük önmagunkat, gyengeségeinket és erősségeinket. Nemcsak a tudományokat szeretnénk elsajátítani, hanem biztos alappal felépíteni saját életünket. Szeretnénk azt mondani, hogy az iskola megtanított minket élni. Hogy hogyan érezzük jól magunkat alkohol nélkül, hogyan kommunikáljunk közösségi média nélkül, és legfőképp, hogy hogyan fogadjuk el társainkat. Ha kilépünk innen, véget ér a népszerűségi verseny, és sajnos fel kell ismernünk, hogy egyedül nem sokra megyünk. James R. Doty szavaival élve: „Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet megtanulni. Ahhoz, hogy teljes mértékben a magunkévá tegyük, át is kell élni őket.”