-1°
-4°

Szekszárd

-1°
-4°
Hószállingózás
Sz
-4°
V
-5°
H
-4°
K
-2°
ünnepség
Venter Marianna
Büszke lehet eredményeire a fejlődő város
Századvég-felmérés / 38 perce
Az emberek 83 százaléka elutasítja az utcai erőszakot
Az eredmények alapján nagy az egyetértés.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS BLATT FERENCNÉ halálának 1. évfordulójára BLATT FERENC halálának 11. évfordulójára "Gyertyákat gyújtunk és mécseseket, ezek a fények világítsanak Nektek. Emléketek örökké itt van velünk, amíg élünk ti is éltek velünk." Szeretteik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ISTVÁN volt szekszárdi, tolnai lakos nyugállományú honvéd zászlós 85 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése, katonai tiszteletadással 2018. december 20-án, csütörtökön 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. PÉTER GERGELY bátaszéki lakos 84 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. december 18-án, kedden 15 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Sajnálattal tudatjuk, hogy kedves munkatársunk VÖLGYINÉ DR. VASS JOLÁN tamási járási vezető ügyész 2018. december 4. napján, 57. életévében, türelemmel, méltósággal viselt betegség után elhunyt. Az ügyészi szervezet saját halottjának tekinti. Búcsúztatására 2018. december 17. napján, 11 órakor Tamásiban, a városi temetőben kerül sor. Emlékét kegyelettel megőrizzük!
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHÁF ÁDÁM gyönki lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2018. december 15-én, 9 órakor lesz a gyönki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜZESI ZOLTÁNNÉ szül. Vetró Anna 68 éves korában elhunyt. Temetése 2018. december 14-én, pénteken 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS BUCSI ELEK halálának 5. évfordulójára "Szó nélkül elmentél, Ki annyira tudtál szeretni. Kit annyian szerettek, Búcsúzunk tőled, De szívünkben megmaradsz örökre." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEF kölesdi lakos, volt tejipari dolgozó 75 éves korában csendesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2018. decmeber 14-én, pénteken 15 órakor lesz a kölesdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik, hogy mély fájdalomunkban együtt éreznek velünk, de kérjük, a részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSOBOT VILMOSNÉ szül. Nagy Ágnes majosi lakos 95 éves korában elhunyt. Temetése 2018. december 14-én, pénteken 15 órakor lesz a majosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÉGH JÁNOS 74 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. december 15-én, szombaton 11 órakor lesz az újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IRSCH GYÖRGY szekszárdi lakos 80 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2018. december 14-én, pénteken 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAUFMANN JÁNOS bonyhádi lakos 60 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2018. december 13-án, csütörtökön 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WERNER MIHÁLYNÉ bátaszéki lakos 82 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. december 13-án, csütörtökön 15 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LASÁNYI VILMOS tolnai lakos volt bádogos mester 76 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2018. december 14-én, pénteken 13 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOZÓTI JÓZSEF asztalos nagydorogi lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2018. december 13-án, csütörtökön 15 órakor lesz a nagydorogi református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOROKNAI SAROLTA 87 éves korában elhunyt. Temetése 2018. december 13-án, csütörtökön 13 órakor lesz a zombai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. PENCZEL JAKABNÉ sz. Bauer Erzsébet 95 éves korában elhunyt. Temetése 2018. december 11-én, kedden 15 órakor lesz a kismányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Értünk többé már nem aggódsz, nem fáradsz, és nem dolgozol. Pihensz csendben csillagok közt, hol nincs már fájdalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. FORRAI JÓZSEFNÉ cikói lakos 73 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2018. december 12-én, szerdán 13 órakor lesz a cikói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FŐGLEIN JÁNOSNÉ szül. Márkvárt Erzsébet drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédmamánk, Testvérem november 8-án, hosszú tartalmas élet után csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2018. december 14-én, 10 órakor lesz a Szekszárdi Belvárosi Nagytemplomban, majd hamvait a család az újvárosi temetőben, családi kápolnánkban helyezi örök nyugovóra. Köszönjük mindenkinek, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Szomorúan tudatjuk, hogy RENDVAI JÁNOSNÉ szül. Halmai Márta az OTP Bank hűséges dolgozója, férjének hűséges társa súlyos, gyógyíthatatlan betegségben 77 évesen csendesen elhunyt. Családjáért élő életéért december 9-én, 10 órakor a Református Templomban adhatunk hálát, ott várom Önöket. Lánya Szilvia 30/437-3926 Levélcím: Szekszárd, Babits M. u. 14. Nyílvános búcsúztatásáról később intézkedünk. Kérem őrizzük meg ŐT jó szívvel emlékezetünkben!
testületi ülés / 1 órája
Megemelték a védett épületek felújítására szánt összeget
TN
mikulásfutás / 2 órája
Futott és ajándékot osztott a Mikulás
Mauthner Ilona
a könyvtár macskája / 2 órája
A kóbor cica szereti az emberek közelségét
Budavári Kata
sportlövészet / 2 órája
Első helyre lőtték magukat a légpuskások
Balázs László
adomány / 3 órája
Igazi segítség az ünnepekre ez a csomag
Budavári Kata
talpra állt / 4 órája
Civil férfi Hosszú Katinka új szerelme