Száguldó cirkusz

2023.07.21. 16:18

Elrajtolt a 38. Formula-1 Magyar Nagydíja

A világbajnokság tizenharmadik futama vette kezdetét a mogyoródi Hungaroring pályán.

MW

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen 2023. július 21-én

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Charles Leclerc volt a leggyorsabb a második szabadedzésen

A Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén. Az első gyakorlással ellentétben ezúttal nem eredt el az eső a mogyoródi aszfaltcsík felett, így a pilóták zavartalanul róhatták a köröket, és kipróbálhatták a lágy, valamint a közepes keverékű gumiabroncsokat is.

Leclerc mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként, Pierre Gasly, az Alpine francia pilótája pedig harmadikként.

LECLERC, Charles
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a második időmérő futamot
Fotó: Vasvári Tamás / Forrás:  MTI

A topcsapatoknak egyelőre nem sikerült eltalálniuk a megfelelő beállítást, a címvédő és kétszeres világbajnok, tavaly a Hungaroringen győztes Max Verstappen a 11. pozícióban végzett a Red Bull-lal, míg csapattársa, a mexikói Sergio Pérez mindössze 18. lett. A Mercedes is láthatóan szenvedett: a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton a 16., honfitársa, George Russell pedig a 20. pozícióban végzett. A spanyol Carlos Sainz Jr. a másik Ferrarival épp befért az első tízbe, hátránya csaknem fél másodperc volt az elsőként záró csapattársához képest.

A Magyar Nagydíj programja szombaton a Forma-3-asok, majd a Forma-2-esek sprintversenyével folytatódik, aztán az F1-es harmadik szabadedzést rendezik meg, a rajtsorrendről döntő időmérőre pedig 16 órakor kerül sor.

   Eredmények, 2. szabadedzés:
   ---------------------------
1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:17.686 perc
2. Lando Norris (brit, McLaren) 1:17.701
3. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1:17.918
4. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:17.934
5. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:18.045
6. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:18.058
7. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:18.085
8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:18.105
9. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1:18.108
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:18.182
11. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:18.279
12. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:18.319
13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:18.377
14. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) 1:18.385
15. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:18.504
16. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.746
17. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1:18.836
18. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:18.978
19. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:19.117
20. George Russell (brit, Mercedes) 1:19.175

Legtöbben a Red Bullra és a Ferrarira kíváncsiak a boxutcában

A szurkolók közül idén is a Red Bullra, illetve a gyengélkedő Ferrarira kíváncsiak a legtöbben a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A mogyoródi versenypályán a péntekenként megszokott nyitott boxutca-látogatási időszakban a meghívott és kiemelt vendégek közül legtöbben a jelenlegi legjobb, illetve a mezőny talán legnépszerűbb istállója előtt csoportosultak, ott készült a legtöbb közös kép a garázsokból kitolt versenyautókkal. A nézők között is legtöbben a maranellóiak piros, vagy az osztrákok kék színét viselték, de a szokásoknak megfelelően rengeteg a Verstappen-rajongó holland, akiknek lelátórésze ezúttal is narancssárgában pompázik.

VERSTAPPEN, Max
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíjon 2023. július 21-én
Fotó: Vasvári Tamás / Forrás:  MTI

A boxban a két nagycsapat mellett sok érdeklődő fotózkodott a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton csapatánál, a Mercedesnél, de a magyarországi rajongók körében a McLaren és a kétszeres világbajnok Fernando Alonso népszerűsége is töretlen: akik nem Ferrari, vagy a Red Bull istálló állomáshelyénél nézelődtek, jobbára ezt a három csapatot választották.

ALONSO, Fernando
Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzése előtt a2023. július 21-én 
Fotó: Vasvári Tamás / Forrás:  MTI

A paddockba bebocsátást nyert rajongók közül a legnagyobb sztárok mellett a legtöbben a féléves kihagyás után ezen a hétvégén visszatérő ausztrál Daniel Ricciardóval (Alpha Tauri) szerettek volna közös képet készíteni vagy aláírást szerezni tőle. 

A magyarországi hétvégének különleges vendégei is vannak, ugyanis a két héttel ezelőtti silverstone-i versenyhez hasonlóan a Magyar Nagydíj is filmforgatási helyszín: egy nagyszabású, Brad Pitt főszereplésével készülő, a Forma-1-et testközelből bemutató hollywoodi szuperprodukcióhoz zajlanak a felvételek.

 A "csapatnak" saját autói és saját boxa is van a paddockban.

George Russel nyerte az esős első szabadedzést

A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén, melyen esős körülmények között próbáltak értékelhető köridőket felállítani és adatokat gyűjteni a pilóták.

A gyakorlás két perc után Sergio Pérez (Red Bull) balesete miatt néhány percig állt, aztán folytatódhatott, de az eső éppen akkor eredt el, amikor a versenyzők megkapták a zöld jelzést és újra a pályára hajthattak. Egy ideig néhányan az átmeneti esőgumikkal próbálkoztak, de sokat csúszkáltak, így több mint fél órán keresztül senki nem futott mért köridőt. Valamivel több mint 20 perc volt hátra, amikor a finn Valtteri Bottas azt jelentette a csapatrádión, hogy bár a tapadás kicsi, vezethető az autó a pályán, így aztán egyre többen igyekeztek néhány kört megtenni a Hungaroringen.

PÉREZ, Sergio
Sergio Perez kicsúszott a pályáról autójával  az első szabadedzésen 2023. július 21-én
Fotó: Kovács Tamás / Forrás:  MTI

A legjobb köridőt végül Russell futotta meg, mögötte az ausztrál Oscar Piastri (McLaren) végzett másodikként, a kanadai Lance Stroll (Aston Martin) pedig harmadikként.

A címvédő és kétszeres világbajnok, tavaly Mogyoródon is győztes holland Max Verstappen (Red Bull) nem futott mért kört, ahogyan hozzá hasonlóan még hatan, köztük a hétszeres vb-győztes, és a Hungaroringen rekordot jelentő módon, pályafutása során már nyolcszor diadalmaskodó brit Lewis Hamilton (Mercedes).

A Magyar Nagydíj programja a Forma-3-asok, majd a Forma-2-esek időmérő edzésével folytatódik, 17 órától pedig az F1-es második szabadedzést rendezik meg.

   Eredmények, 1. szabadedzés:
   ---------------------------
1. George Russell (brit, Mercedes) 1:38.795 perc
2. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:39.154
3. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:40.013
4. Lando Norris (brit, McLaren) 1:40.277
5. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:40.687
6. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:41.032
7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:41.142
8. Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) 1:41.363
9. Logan Sargeant (amerikai, Williams) 1:41.416
10. Nico Hülkenberg (német, Haas) 1:42.706
11. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:42.906
12. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1:45.575
13. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1:47.407
14. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) idő nélkül
15. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) i.n.
16. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) i.n.
17. Esteban Ocon (francia, Alpine) i.n.
18. Pierre Gasly (francia, Alpine) i.n.
19. Max Verstappen (holland, Red Bull) i.n.
20. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) i.n.

Pérez két perc alatt összetörte a Red Bullt

Sergio Péreznek, a Red Bull mexikói versenyzőjének balesete miatt két perc után piros zászlós figyelmeztetés lépett életbe a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén.

A 33 éves pilóta a négyes kanyarból való kigyorsítás után elveszítette uralmát a versenyautója felett, kicsúszott és a gumifalnak csapódott. Pérez komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet - a Red Bull elejét és bal oldalát viszont csúnyán összetörte -, és a versenybíróság piros zászlós figyelmeztetést rendelt el, a futó óra ugyanakkor nem állt le. A gyakorlás néhány perc szünet után folytatódhatott, de addigra eleredt az eső Mogyoródon, az egyórás szabadedzésből pedig 49 perc maradt. 

Pérez a közelmúltban látványosan szenved, mert amíg címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max Verstappen egymás után nyeri a futamokat, addig neki a legutóbbi öt nagydíjon az időmérő edzések közül egyiken sem sikerült bekerülnie az első tízbe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában