Örömmel emlékezik a pusztai gyerekkorra László Boldizsár

Puccini Itáliája: Ezzel az operagálával lépett fel nemrég Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központban, óriási sikerrel. Hol mutatkozott be legutóbb külföldön? – ezt kérdeztük először a művésztől.

– Dél-Koreában, Tegu városának operaházban, ahol a Bánk bán címszerepét énekeltem – idézte fel az ázsiai turnét. – A diplomáciai kapcsolatfelvétel harmincadik évfordulója alkalmából utaztunk a távol-keleti országba. Különleges, érdekes élményt jelentett ez a vendégszereplés.

S vajon mennyire számított érdekesnek a szekszárdi fellépés? A művész jól értette a kérdés célzatosságát, mert azzal kezdte: a megyeszékhelyen olyan helyszínre tért vissza, ahol már sokszor megfordult.

– Jómagam tizenéves koromban gyakorta ültem szüleimmel együtt a művelődési központ színháztermében és tapsoltam a produkcióknak – hangzott a válasz. – Máig jól emlékszem Haumann Péter színművész előadói estjére. Valóban megfordult a fejemben: mit nem adnék érte, ha egyszer én is a színpadon állhatnék! Azután a csoda megtörtént... Örülök annak, hogy a szekszárdi létesítmény így megszépült, bízom abban, hogy a paksi művelődési ház is hamarosan sorra kerül, mert megérdemelné.

László Boldizsár nem véletlenül említette az atomvárost, hiszen ott járt általános iskolába. A közeli, pár kilométer távolságban található Biritópusztáról járt be nap mint nap. Szülei máig ezen a csendes, nyugalmas helyen laknak.

– Sőt, most, a szekszárdi fellépés után elutaztam hozzájuk és náluk, a régi házban aludtam – árulta el a művész. – Mindig nagyon jó érzés hazamenni... Szeretettel emlékezem az itt töltött évekre, már csak azért is, mert sok mindent adott nekem ez az apró település. A városban élő, rohanó tempóra kényszerülő gyermekek manapság elképzelni sem tudják, hogy mit jelentett annak idején minden aggodalom nélkül bármikor kilépni az utcára. A kertünk végénél kezdődő erdő-mező a maga élményeivel biztosította számunkra azt, hogy számítógép nyomogatása nélkül is lehet boldog gyermekkort megélni.

A művész bő tíz évvel ezelőtt még a könnyedebb műfaj területén ért el hazai és nemzetközi sikereket, a Cotton Club Singers nevű vokálegyüttessel 2000-ben Sydneyben, az olimpiai játékok idején rendezett magyar napokon is fellépett. Azután, sokoldalúságát bizonyítva, a könnyűzenét operára cserélte. Napjainkra irigylésre méltó repertoárral rendelkezik, egyaránt alakította Faustot, Mefisztót, Hunyadi Lászlót vagy éppen Don Carlost.

– Megérte a kemény gyakorlás – mondta végezetül László Boldizsár. – Hiszen kisvártatva jöttek az eredmények és sikerek és ez így van máig. Ezek alapján kijelenthetem, hogy révbe ért ember vagyok, van szép családom, két lányom, a nagyobbik Szegeden énekel, a kisebbik most két és fél éves, van unokám is, egészségben él édesanyám, édesapám, akárcsak a nagymamám és végül van munkám, egyúttal kedvtelésem, amit nagyon szeretek és amit mások is elismernek.

Részlet a honlap életrajz rovatából

Keszthelyen született, Pakson nőtt fel, ahol zenei pályafutását hétéves korában a helyi zeneiskolában kezdte. A Cotton Club Singers alapítója, és frontembere volt 15 évig.

Ezután Szegeden debütált első operaszerepében, Cilea Adriana Lecouvreur Mauriziójaként. A 2011-es évad végén Simándi József özvegyétől vehette át a Simándi-díjat, a szegedi színháztól pedig a Vaszy Viktor-díjat. 2011 szeptemberében a Szlovák Nemzeti Operában Cavaradossi szerepében debütált.

2012 decemberében egy nem mindennapi beugrással a Stockholmi Királyi Opera felkérésére az Álarcosbál címszerepét alakította óriási sikerrel. 2018 tavaszán a Magyar Állami Operaház Székely Mihály-emlékplakettel tüntette ki. Jelenleg a Magyar Állami Operaház, a Pozsonyi Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház állandó vendég-tenorja.