Kapaszkodunk a hitbe, hogy túléljük

Hosszú sorok a húsboltok előtt, a nagyobb üzletek polcai pedig konganak az ürességtől. Olyan, mintha háborúra készülnék, csak éppen az ellenség egy láthatatlan, kiirthatatlan vírus. – Szerencsések maguk, fiatalabbak – mondta a 84 éves szomszéd néni, aki a koránál fogva gyermekként megélte a háború utáni szegénységet, az üres boltokat, majd az 1956-os események idején azt, hogy a családtagok féltek az utcára is kimenni a lövöldözések miatt. Akkor éppen a fővárosban élt.

Mindez azért került szóba, mert én megjegyeztem, mennyire helytelen ez a nagy felvásárlási pánik. – Aki egyszer megtapasztalta, hogy milyen az, ha napokig még a meglévő kevés kenyeret is be kell osztani, és nem tudni, mi lesz holnap, vagy azután, annak a zsigereiben van a pánik, ha hasonló helyzetbe kerül – mondta erre Erzsi néni.

A mai fiatalok és a középkorúak is abban nőttek fel, hogy étel, ital mindig volt, és minden pillanatokon belül elérhető. Ha nem főznek, akkor rendelnek, vagy étterembe mennek. Elkényelmesedett a világ. A fiatalok nem szembesültek még hasonló helyzettel.

Az fel sem merül bennük, hogy mi lesz, ha tényleg két hét karanténba kell vonulniuk, vagy komplett városokat vonnak vesztegzár alá, ahogy Olasz- vagy Csehországban. A mai fiatalok legfeljebb a 2008-as világválságot tapasztalhatták meg úgy, hogy pár évig kicsit kevesebbet utazott a család, jobban meghúzták a szülők a nadrágszíjat, elhalasztottak néhány beruházást, vagy megbántak néhány korábbit – de azért mégiscsak ment tovább az élet.

Ilyenkor, vészhelyzetben tapasztaljuk meg, hogy mennyire fontos tudomány az önellátás, hogy lisztből lehet palacsintát, de nokedlit is készíteni, amivel már kihúzhat a család pár napot.

Az általunk megkérdezett pszichológus szerint semmi nem lesz már olyan, mint eddig volt, hiszen egy hatalmas trauma ért mindnyájunkat. A szemünk előtt, a fülünk hallatára változik meg a világunk éppen, és noha még messze nem vagyunk a helyzet mélyén, érezni a levegőben, hogy mostantól minden más lesz, akkor is, ha kijövünk majd belőle. Elborzadva olvassuk a híreket az olaszokról, szörnyülködünk a pánikvásárlókon, de azért hazafelé beugrunk a gyógyszertárba, megnézni, érkezett-e kézfertőtlenítő és szájmaszk. Kapaszkodunk a hitbe, hogy túléljük.

Járványok

Az egyik legismertebb járvány a pestis (dögvész) volt. Az ókor és a középkor legrettegettebb betegségében legalább százmillióan vesztették életüket. A betegség általában egy fertőzött állatról – például patkánybolháról – kerül át az emberre.

A több mint hatvanmillió ember haláláért felelős fekete himlő Európában csak a VI. században jelent meg, a XIII−XVI. században azonban már visszatérő, gyilkos járványokat okozott. A spanyolnáthában egyes adatok szerint százmilliónál is több ember vesztette életét. Ez a világjárvány 1918 és 1920 között söpört végig a Föld országain.

Hazánkban kétszer volt komolyabb kolerajárvány: 1832–33-ban, valamint 1872–73-ban. A megbetegedések száma mind a két esetben meghaladta az 500 ezer főt, melynek fele meghalt.

A tífusz és a kolera mellett a háborúkat végigkísérő harmadik betegség a vérhas volt, ami egy baktérium okozta, magas lázzal, hasi görcsökkel és véres hasmenéssel együtt járó megbetegedés.

Az ebola pedig a ma ismert egyik legveszélyesebb, magas lázat, kiterjedt külső és belső vérzést okozó vírus.