körkép

2020.05.23. 16:00

Lopott csók reményében lopja a legény a májusfának valót

Számos legény folytatná a májusfaállítás szép hagyományát, törvényes módon azonban nehéz fát szerezni, pláne, ha a fiataloknak még nincs önálló keresete.

Foray Nándor

Fotó: Mártonfai Dénes

Egy Tolna megyei srác nem tagadja, megfizetni nem tudja a tíz-húszezer forintos árat, így idén jobb híján egy félreeső mellékúton lopta az alapanyagot a májusfaállításhoz. Magához a fához nem nyúltak, az oldalából kinövő sarjat hozták el.

Elődeink szépen feldíszített fát állítottak annak a lánynak a háza elé, akinek jelezni szerették volna, hogy ő a szívük választottja. Egyre kevesebben őrzik ezt a régi hagyományt, amelynek részben az is az oka, hogy nem könnyű legálisan beszerezni a májusfának valót. Van olyan település, ahol az önkormányzat segít ebben, és olyan is, ahol egyszerűen szemet hunynak afelett, ha a település tulajdonában lévő területről elhoznak a legények egy-egy fát. Probléma inkább a magántulajdonban lévő területeken adódhat. A szakemberek azt javasolják, hogy – bízva a jóindulatában – inkább próbáljanak megegyezni a gazdával, minthogy becsörtetnek, és elviszik a legszebb, legértékesebb fát.

Simontornyán is jobbára fű alatt, illegálisan zajlik a fa beszerzése a májusfaállításhoz, árulta el Molnárné Bereczki Annamária, a simontornyai önkormányzat hatósági osztálya igazgatási csoportjának ügyintézője. Kivéve, ha valaki olyan szerencsés, hogy saját területén is van alkalmas növény. A városban egyébként a koronavírus-járvány miatti korlátozás dacára is megjelent egy-két májusfa. A korábbi években azért több készült. Talán azért is, mert egyre inkább jellemző, hogy az apukák állítanak fát a kislányuknak. A simontornyai vár vezetője, Máté Imréné azt idézte fel, hogy volt olyan év, amikor a május 1-jei ünnepséget a várudvarban tartották helyi előadókkal és gyerekekkel, és májusfát is emeltek a két fal közé. Erre idén nem volt lehetőség.

Ozora polgármestere, Nagy Istvánné azt mondta: azért is kophat a májusfaállítás hagyománya, mert legálisan nem tudnak fához jutni az ifjak; nincs is ehhez megfelelő terület a településen. Ha ápolni szándékoznak a tradíciót, akkor kénytelenek illegális úton megtenni azt. Talán ez az oka, hogy nem is nagyon jellemző az egyéni májusfaállítás a településen. Egy-két évben volt olyan próbálkozás, hogy május 1-jén összegyűltek Ozora lakói, és közösen felállítottak egy jelképes fát a sportpályán. Ezekre az eseményekre harminc-negyvenen jöttek el, főként fiatalok. A járvány miatt idén ez a lehetőség fel sem merült.

Nagykónyi saját termőterületekkel rendelkezik. Május elsejére külön kijelölnek egy sűrűbb területet, ahonnan ki lehet szedni egy-egy csemetét, és nem okoznak vele kárt – mondta el kérdésünkre Pusztai László polgármester. A közös májusfát mindig a művelődési ház udvarán állítják fel, az eseményen harminc-negyven helyi vesz részt. Idén ez értelemszerűen elmaradt, ahogy a kitáncolás is. Pusztai László hozzátette: egy-két fiatal srác a faluban egyénileg is el-elindul májusfáért.

Fürgeden idén is, tavaly is állított májusfát egy-két fiatalember, ismertette Barkóczi József polgármester. A polgárőrök erre az alkalomra szemet hunynak, mert illegálisan szerzik be ugyan a hozzávalót, nem nagy tételről van szó. Barkóczi József úgy látja, ezt a szép régi tradíciót sokan már inkább nyűgnek tekintik, ezért nem folytatják. Központi májusfaállítás sem volt már tizenöt éve. Akkor a kultúrháznál díszelgett a növény.

Koppányszántó jelenlegi polgármestere, Niklai Gábor nem tud róla, hogy az önkormányzat hozott-e bármikor intézkedést, amely a májusfaállító fiatalok fabeszerzését külön szabályozta volna. A fiúk önjáróan oldották meg, a maguk módján tettek szert fára, nyilván nem feltétlenül legálisan. Manapság viszont ez nem nagyon jelent problémát, tíz-tizenöt éve ugyanis nem jellemző ez a hagyomány a községben.

Dúzson, úgy tűnik, egyszerűen és könnyen dűlőre lehet jutni: ha a májusfaállítási szándékot bejelentik Kerekes Józsefnek, akkor törvényes – jelentette ki a polgármester. Az ő községükben még nem származott ebből baj. Igaz, hogy egyre kevesebben, de szoktak fát dekorálni a helyi fiatalok, egy-kettő mindig ékeskedik.

Leginkább abból adódhat probléma, ha egy magántulajdonú erdőből vágnak ki fát, mert a jogszabály szerint ha azt nem jelentik be, és nem kapnak rá engedélyt, ráadásul a fa tíz centinél vastagabb, az jogosulatlan fakitermelésnek számít, mondta Horváth Csaba, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. Hőgyészi Erdészetének erdőművelési és fahasználati műszaki vezetője. A gazda se nagyon örül, ha lopnak az erdőjéből, és ebből előfordulhatnak konfliktusok. Horváth Csaba is azt javasolja, célszerűbb megegyezni a tulajdonossal.

Az engedélyek beszerzése bonyolult folyamat

Belecska polgármesterének, Szemeti Sándornak alapszakmája erdész, tehát tisztában van azzal, hogy miként lehet legálisan fához jutni. Úgy fogalmazott: kösse föl a gatyáját az a fiatalember, aki elhatározza, hogy tisztán kerít fát magának. Tudniillik sok az előírás, igen macerás a procedúra: már jó néhány héttel korábban el kellene kezdeni az engedélyek megszerzését. De nem kell félteni ifjainkat: efféle esetekben nem csinálnak gondot a törvényesség kérdéséből, rugalmasság híján fittyet hánynak a jogszabályokra. Az éremnek persze két oldala van. A faigényt szerinte korrekt módon és eredményesen is meg lehetne beszélni a gazdával vagy a terület kezelőjével. Az semmi esetre sem járható út, hogy becsörtetnek a területre, és elviszik a legszebb, legértékesebb fát. Belecskán egyébként a korábbi években akadt egy-egy májusfa, idén viszont egyet sem látott a polgármester.

Borítókép: Sok településen, így például Hőgyészen is közösségi májusfaállítást tartanak

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában