Hónapok óta bevétel nélkül a kézművesek

Mint olyan sokan mások ebben az időszakban, a kézművesek is a tartalékaikat élik fel. Már akinek még vannak.

A kismestereknél megszokott dolog, hogy az év első hónapjaiban – a karácsonyi és a húsvéti vásár között – alig csurran-cseppen valami, de aztán beindulnak a vásárok, s a télen felhalmozott készleteket értékesítve utolérik magukat.

Ám most, a járvány miatt nincsenek vásárok. Az is kérdéses, hogy a legnagyobb seregszemle, az augusztus 20-hoz kötődő Mesterségek Ünnepe megrendezhető lesz-e a Budai Várban.

– Szerdán voltam egy ezzel kapcsolatos megbeszélésen – mondja Komjáthi Tamásné szekszárdi szövő, a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület elnöke –, de még minden bizonytalan. Augusztus 15-ig semmi ilyen nagy tömegeket megmozgató program nem tartható; meglátjuk, milyen döntés születik. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége képviseli az érdekeinket, de nem könnyű, mert a kézművesség nem egy homogén csapat. Van, aki főállás mellett, van, aki nyugdíj mellett dolgozik, van, aki egyéni vállalkozó, van, akinek cége van. Csak abban vagyunk egységesek, hogy nulla a bevételünk. Eladunk hetente néhány házhoz jövő kuncsaftnak egy-két terítőt, nadrágszíjat vagy vázát, amiből bajos a családot fenntartani. Jó, hogy nem kell járulékot fizetni, de nem is lenne miből. Még szakköröket sem tudunk tartani, mert zárva vannak a művelődési házak. Talán a nyári táborok némelyikében lesznek kézműves foglalkozások.

Hasonlóan látja a helyzetet, mert ugyanebben a közegben él Könyvné Szabó Éva simontornyai bőrműves. Bár ő már vásározik.

– Mivel nyugdíjas vagyok – mondja –, át tudtam vészelni az elmúlt három hónap nullás bevételét. Ráadásul az a kis vásár, ahova járni szoktam a Balaton-felvidéken, két hete újraindulhatott, úgyhogy reménykedhetünk. De ha elmaradnak a nagy nyári vásárok, az sokakat padlóra tesz.

Portéka van, vásár azonban nincs

Az anyag- és az anyagi készletek is fogytán vannak a kézműveseknél. Ősszel mindenki bespájzol, hogy télen legyen miből dolgozni – szövetet, fonalat, agyagot, bőrt, gyöngyöt vesznek –, ám mostanra termékké váltak az alapanyagok, az utánpótlás beszerzése viszont akadozik. Erről is beszél Horváth Balázs, aki szüleivel és feleségével a négy, még működő magyarországi kékfestőműhely egyikét, a tolnait működteti. A bécsi adventi vásár óta nem voltak sehol. Pedig ilyenkor már szoktak menni a hévízi vásárba, nyáron pedig évről évre visszatérő árusai a Hortobágyi Hídi Vásárnak. Több lábon áll a család, nemcsak a kékfestős portékák értékesítéséből származik bevételük, de szeretnék bizonyítani, hogy érdemes egy régi, kihalófélben lévő mesterség életben tartásával foglalkozni. Igyekeznek jól, nagy szorgalommal csinálni a tradicionális termék előállítását és forgalmazását, de a járvány miatt ők is megtorpanásra kényszerültek.

Borítókép: Könyvné Szabó Éva simontornyai bőrműves már jár vásározni a Balaton-felvidékre