Egy elhivatott fotós, akinek érző szíve volt

Az internetes Wikipédia önálló szócikket áldoz személyére. Mint olvasható, szülővárosában nevelkedett, majd Szegeden, a textilipari technikumban végzett, 1967-ben.

Egy ideig a tolnai Patex textilipari vállalatnál dolgozott, amelynek fotószakkörébe már általános iskolás korában, az 1950-es években is járt.

A Tolna Megyei Népújsághoz 1970-ben került, főállásban 2012-es nyugdíjba vonulásáig ott alkotott. Azután is rendszeresen küldött képeket lapjának. Sokat fotózott még a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Ifjúság, az Új Tükör, a Szekszárdi Vasárnap, a Tolnai Extra és a Tolnai Hírlap számára is. Emellett Csányi László, Vadas Ferenc, Hazafi József és Ékes László könyveit is illusztrálta.

A paksi Atomenergetikai Múzeum homlokzatát is az ő megaképei díszítik.

Az első kapavágástól folyamatosan tudósított a paksi atomerőmű építkezéséről. A tizenkét áldozatot követelő pörbölyi autóbusz-baleset humánus bemutatásáért „Az év sajtófotója” pályázaton II. díjat nyert. A rácvölgyi – tamási – cigánytelepről készített sorozata, a hetvenes évek végén aratott sikert.

Pályája kétharmadán filmes, utolsó harmadában már digitális technikával készítette képeit.

Fotózott uránbányászokat 1200 méterrel a föld alatt, és lencsevégre kapta a Gemenci erdőt helikopterről. Híres kortársait, politikusokat, művészeket, tudósokat, sportolókat örökített meg, így szent II. János Pál pápát 1990-es pécsi miséjén, Teller Edét 1991-es paksi látogatásakor, Jacques Cousteau kapitányt, amikor 1992-ben repülőgépével Őcsényben landolt és 1997-ben Fülöp edinburgh-i herceget a gemenci hód visszatelepítéskor.

Képei Dombóváron, Békéscsabán, Bonyhádon, Budapesten, Nyíregyházán, Pécsett, Szarvason, Szegeden, Szekszárdon, Szombathelyen, Tolnán, valamint Bulgáriában és az egykori Német Demokratikus Köztársaságban csoportos és egyéni tárlaton szerepeltek.

Munkatársai így emlékeznek rá

A fényképezőgép mögött a profi fotóriporter állt. Amikor fotózott, a maximális szakmai felkészültség, az elhivatottság, a fegyelmezett munka jellemezte. Ám a gépet letéve az ember állt előttünk. Aki nem tudta végignézni a pörbölyi tragédiáról készült felvételeit, aki könnyekkel a szemében érkezett vissza egy autóbaleset helyszínéről, s aki mindezt nem szívesen mutatta ki, hiszen úgy érezte, ez nem illik egy profihoz. Mert az volt, ízig-vérig, nagy munkabírású, szorgalmas, felkészült, naprakész, precíz, pontos.

Mint a tenyerét, úgy ismerte Tolna megyét. Magánéletéről keveset beszélt, de azt tudtuk, hogy első a családja, és hogy unokái jelentették számára a legnagyobb boldogságot, büszkeséget. Karcsi szerette az életet, a családját, a barátait, akikről mindig a szeretet hangján beszélt, a kellemes összejöveteleket, a baráti beszélgetéseket. Nehéz elfogadni, hogy többé már nem áll meg reggel hajszál pontosan a megbeszélt időben a kapu előtt, és nem ülünk be mellé az autóba, hogy elinduljunk egy újabb közös munkára.