Állatai között él hivatásának a bocikat szelídítő öregdiák

Magasra teszi a mércét a BÖSZ-hírlevél az egykori petőfis öregdiákok bemutatásakor. Az már természetes, hogy Kirchné Máté Réka szerkesztő – a maga profi újságírói múltjával – érdekesebbnél érdekesebb személyeket és sorsokat tár az olvasók elé. Ez alkalommal, tehát a most megjelent, február-márciusi online lapszámban Filó Tamás, a Bonyhádi Öregdiák Szövetség elnöke folytatta a megkezdett utat, egy újabb kiváló interjúval. Melynek alanya Gerner Orsolya, aki lejegyzett és közreadott gondolataival újfent bizonyítja, amit eddig is tudtunk: a bonyhádi Alma Mater egyéniségeket bocsát útjára, olyan embereket, akik a mindennapi helytállás közepette is kitűnnek úgy a külvilág iránti fogékonysággal, mint saját, érzékeny belső világukkal.

Már maga a cím – Nem minden marhaság! – telitalálat. Hiszen a megszólaltatott, Szászváron élő egykori diák állattenyésztő mérnökként munkahelyén és lakhelyén egyaránt marhákkal, borjakkal foglalkozik. Idővel saját húsmarhákat tenyésztő vállalkozást szeretne indítani. A hírlevélben hivatásáról is beszél, és természetesen a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban töltött időszakról is.

„Az egyetlen feladatom az volt, hogy tanuljak” – idézte fel a gondtalanság éveit. „Nem volt másért felelősségem, nem kellett másért aggódnom, és ez csodálatos volt. Boldog évek voltak, mialatt remek embereket ismerhettem meg, különleges helyekre utazhattam el – a kalandos biológiatáborok, a cserkésztáborok és az erdélyi kirándulás Gruber tanár úrral, valami fantasztikusak voltak. Amikor cserediák lehettem Németországban...”

Ez a burok azonban a gimnáziumtól való távozás után felszakadt. „Senki nem mondta el, hogy milyen nehéz lesz a való élet. Persze azt mondták, hogy majd nehéz lesz az egyetem, meg majd ha eljön a nagybetűs élet...” – fogalmazta meg azt a felismerést, amivel célszerű számolni valamennyi diáknak: az iskolai fészek biztonsága a végleges kirepüléskor semmivé lesz. Gerner Orsolya ezzel együtt is hálás a gimnáziumnak. Az Alma Mater ugyanis az általános műveltséggel való felruházás mellett sok minden másra is megtanította. „A küzdeni akarás belénk ivódott. Számomra nagyon fontos útravaló, hogy megtanultuk, milyen a tisztelet. Tisztelettel lenni a másik iránt. Apróságnak tűnhet, de megtanultunk köszönni. Köszönni, ha megérkezünk vagy ha épp távozunk. A mai világban ez, az udvariasság felértékelődik, amiért eltűnőben van. Ilyen apró gesztus, hogy a gimiben a fiúk mindig kinyitották a lányok előtt az ajtót, ez akkora dolog ám!”

Borítókép: Gerner Orsolya egykori petőfis diák egy szelíd kisborjúval