A jégmadár után következhet a borz

Három évvel ezelőtt, a vele készített beszélgetés alkalmával többek között ezt mondta Retkes Tamás: „Nagyon szeretem a szarvasbikákat, ezeket a kifejezetten szép állatokat fotózni. Ugyanígy a kedvenceim közé tartozik az aranysakál és a róka is, jóllehet mindkét ragadozó módfelett óvatos, ritkán látható. Jégmadarat még nem fotóztam, ez a különleges madár is a listámon van.”

Nos, Retkes Tamás azóta már teljesítette célkitűzését, azaz lencsevégre kapta a szalakóta alakúak rendjének színpompás képviselőjét. Természetesen a Gemencben, mert ez a különleges tájegység azóta is nagy szerelme, állandó fényképezőgépes „vadászterülete” a megyei múzeum munkatársának. De visszatérve a régóta hőn óhajtott „zsákmányhoz”: vajon miként sikerült becserkészni és megörökíteni ezt a ritka és óvatos halivadék-pusztítót? 

– Tavaly történt meg a nagy találkozás – kezdte Retkes Tamás. – Bár a Gemencben járva már korábban is észleltem ezt a madarat, de soha nem volt olyan szerencsém, hogy valahol a közelemben, avagy éppen előttem szálljon le. Aznap nem nagyon bánkódtam ezen, mert lefotóztam egy elém tévedő aranysakált. Kellő elégedettséggel sétáltam tehát tovább, és alig tettem meg pár métert, amikor valami kékség felvillanását érzékelte a bal szemem. Jól sejtettem: egy jégmadár ült a közeli fa ágán. Egyre közelebb óvakodtam hozzá, és megtörtént, amit már régóta terveztem. Több közeli felvételt is készítettem a jégmadárról, mely olyan nyugodt maradt, mintha kifejezetten nekem pózolt volna.

A közönség Retkes Tamás nemrég megnyílt kiállításán is megtekinthette a pompás szárnyast, tetszett is mindenkinek. Maradva a jeles trófeáknál, érdemes szót ejteni arról a természet által létrehozott kompozícióról is, melyen három szarvastehén néz három aranysakált, akik figyelik az egy szem fotós ténykedését. Erre a nem mindennapi felvételre a kiállítást megnyitó Csontos Péter, a Gemenc Zrt. turisztikai és marketingosztály vezetője is felhívta a figyelmet. 

– Vannak olyan napjaim, melyek egyáltalán nem szerencsések, aztán akadnak, melyek szerencsések, és vannak, melyek nagyon szerencsések – sorolta Retkes Tamás. – A három szarvas és három aranysakál az utóbbi kategória megvalósulását példázza. Mintha valami gyűlés, megbeszélés lett volna az erdőben. 

Csak egy megjegyzés a szerencse témakörről. Ezen jelenség taglalásakor ugyanis a természetfotós hozzátette: a természet semmit sem ad ingyen. A szerencse jobbára hajnali kelés, fárasztó gyaloglás és a leshelyen való hosszas mozdulatlanság, szúnyogok felhőinek támadása árán valósulhat meg. Garancia azonban semmire nincs. 

Újabb beszélgetésünk végén magától értetődően adja magát az utolsó kérdés. Vajon a jégmadár után mely állat maradt még azon a bizonyos listán? 

– A borz – hangzott a fotós válasza. – Már találkoztam a Gemencben ezzel a ragadozóval, de szó szerint csak futólag. Remélem, ez a helyzet hamarosan megváltozik. Egyébként hadd tegyem hozzá, hogy sohasem azzal a szándékkal járom az erdőt, hogy feltétlenül megörökítsek egy általam kijelölt állatot. Amit ott és akkor ad nekem a Jóisten és a természet, azt fotózom le.