Atomerőmű

2023.07.05. 12:54

Elkezdték a résfalazási munkákat Pakson

Megkezdődtek a paksi beruházás résfalazási munkái, illetve augusztusban megindul a hatos blokk alatti föld kitermelése, ahogy a teljes talajkiemeléshez szükséges engedélyek véglegesítése is a tervek szerint halad – írja a külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatójáról szóló összefoglalójában az MTI.

Teol.hu

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy az európai uniós jóváhagyást követően megnyílt a lehetőség a paksi beruházás felgyorsítására, így meg is kezdődtek a résfalazási munkák, illetve augusztusban megindul a hatos blokk alatti föld kitermelése. Tájékoztatott arról is, hogy folyamatban van a kiviteli tervek véglegesítése a talajszilárdítás esetében is, mint ahogyan a teljes talajkiemeléshez szükséges engedélyek és tervek véglegesítése is a tervezett menetrend szerint halad, illetve a reaktortartály gyártása is folyamatban van.

Fotó: Paks II. Zrt.

A tárcavezető arról számolt be, hogy az orosz kormány napokon belül elfogadja a pénzügyi szerződés módosítását, amelyet a módosított kivitelezési szerződés aláírása követhet. Mint kijelentette, minden jogi munkát elvégeztek annak érdekében, hogy a paksi beruházást felgyorsítsák.

– Az új paksi atomerőmű jelenti a magyar ellátásbiztonság hosszú távú garanciáját, ezért Magyarország soha nem támogatott, és nem is fog támogatni egyetlenegy, nukleáris ipart sújtó, annak működését korlátozó szankciót sem – szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette: Minél előbb jön el az a pillanat, hogy elő tudjuk állítani a magyar villamosenergia-felhasználás minél nagyobb hányadát, annál előbb leszünk biztonságban.

Kiemelten fontos funkciót tölt be a résfal

A résfal egy két és fél kilométer kerületű, egy méter vastagságú vízzáró fal, amely a föld alatt függönyként öleli körül az új atomerőmű blokkjait. Mélysége akár a 32 métert is eléri. Feladata egyrészt biztosítani, hogy a talajvíz csak ellenőrzött módon és minimális mértékben juthasson be a munkagödörbe, másrészt megakadályozni, hogy a résfalon kívül lecsökkenjen a talajvíz szintje, ami a Paksi Atomerőmű üzemelő négy blokkjának tekintetében kiemelten fontos feltétel.

A résfalazás a talajvíz szintjéig (mínusz öt méteres szintig) mélyített munkagödör mentén zajlik, elsőként a munkaterület Dunához közelebb fekvő, keleti oldalán.

A két új blokk garantált üzemideje hatvan év

A Paksi Atomerőmű négy VVER-440-es blokkja a Magyarországon megtermelt villamos energia mintegy ötven százalékát állítja elő – írta közleményében a Roszatom. A Paks-2 Atomerőmű projekt a 2014. január 14-i orosz-magyar kormányközi megállapodás és a vonatkozó szerződések alapján valósul meg. Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) 2022. augusztusában adta ki a két új 3+ generációs VVER-1200-as blokk létesítési engedélyét. Az Európai Unió területén először kapott engedélyt ilyen atomerőmű. A létesítési engedély megszerzése igazolta, hogy az új blokkok megfelelnek mind a magyar mind az európai biztonsági előírásoknak. A Paksi Atomerőmű 5. és 6. garantált üzemideje 60 év.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!