Kitüntető elismerés

2024.05.27. 14:13

Wiesner Csaba kapta meg elsőként a díjat

A tolnai városvezetés egy korábbi díjat újraélesztve alapította meg a Tolnai Közjóért kitüntető címet. Az elismerést Wiesner Csaba kapta meg.

Révészné Hanol Erzsébet

Appelshoffer Ágnes és Wiesner Csaba a tolnai díjátadó ünnepségen (Beküldött fotó)

Wiesner Csaba rendőr alezredes, a Tolnai Rendőrőrs parancsnoka vehette át a Tolnai Közjóért kitüntető címet. Az elismerést a hétvégi város napi ünnepségen Appelshoffer Ágnes polgármester adta át.

Budapesten kezdte pályafutását Wiesner Csaba

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt írják, hogy Wiesner Csaba 2004. július 1-jén Budapesten kezdte rendőri pályafutását járőrként. A Szekszárd Rendőrkapitányság Tolnai Rendőrőrsén 2005. január 16. óta teljesít szolgálatot, itt járőr, nyomozó, majd szolgálatparancsnok beosztásokat töltött be, később a Közbiztonsági Alosztály vezetője volt. A rendőrőrs Bűnügyi Alosztályát 2016. március 1-től vezette, aztán 2018. május 1-től megbízott, majd 2020. január 1-től kinevezett őrsparancsnok lett.

A rendőrőrs dolgozóit hatékonyan irányítja, akik bármikor számíthatnak segítéségre, iránymutatására. Felelősségérzete, hivatástudata kiemelkedő. Új, rendhagyó szakmai feladatok felmerülésekor önálló megoldási javaslatokkal áll elő, azokat megfelelően prezentálja, döntés után hatékonyan végrehajtja. Kiemelkedő kezdeményező- és szervezőkészséggel rendelkezik, terhelhetősége példaértékű.

A Tolnai Közjóért kitüntető címet idén adták át először. Ez egy megújult elismerés, ugyanis egy korábban más néven létező díjat élesztett fel a tolnai városvezetés. A díjat azok kaphatják meg, akik a saját szakterületen példaértékűen dolgoznak a város érdekében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában