Otthagyta a keze nyomát mindenütt, ahol dolgozott

– Gyöngy a sárban – mutatta a rá jellemző lelkesedéssel az első, ereklyeként őrzött dokumentumot. – Zenei téren szakmai irányítója, karnagya voltam ennek a Sárközt bemutató rendezvénynek. Azután, itt van egy friss fotó: Moser Zoltán bonyhádi könyvbemutatóján léptem fel, köcsögdudán játszottam és énekeltem is. De az asztalomon itt látható egy másik hangszer, egy hatlyukú pásztorfurulya: feleségemnek köszönhetően gyönyörű hímzésű szövettokban.

Már szól is a hangszer, betöltve a szobát a Fölszállott a páva dallamával – Bognár Cecil egyébként mint „Páva papa”, a népművészeti fesztivál reklámarca volt két éven át. Vendéglátóm ugyanerre a produkcióra tárogatón is képes lenne, lévén annak ugyancsak mestere.

Visszazökkenünk a jelenbe, de csak egy pillanatra, mert most a változatosság kedvéért egy népdal következik.

– Az első világháborús megemlékezésen énekeltem ezt: „Kimegyek a doberdói harctérre./ Feltekintek a csillagos nagy égre.../” Az első sor után a közönségnek hátat fordítva feltekintettem az égre és megeresztettem a baritonom. Ezután tettem le a kezemben tartott virágot az emlékműre. Óriási sikert arattam!

Jönnek az újabb dokumentumok. Bognár Cecil tizenkét éven át volt a decsi faluház igazgatója. Ezen korszakából is méltató levelek garmadát nyújtja át.

– Bár Szekszárdon lakom, ma is van kötődésem a faluhoz. Hiszen ma is van folytatója számos, általam útjára indított kezdeményezésnek. Egyik nyáron ráérő fiatalokkal együtt elkezdtük tisztítani a sírokat, mint muzeális értékeket. Ez ma már, nagy büszkeségemre, egy helyi egyesület rendszeres tevékenysége. Ez az újságcikk a régóta nem létező Asszonyfalva helyszínén tartott megemlékezésről tudósít. Emlékplakettet adtunk át azoknak, akik őseik révén kötődtek ehhez a középkorban elpusztult településhez.

Ugyancsak nagyon büszke vagyok arra a tizenegy évig tartó időszakra, melyet a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban tölthettem, mint művelődésszervező és néprajztanár. Most fog ballagni utolsó osztályom: ezen diákokat már nyugdíjasként tanítottam.

A bonyhádi évekből származik az Akikre mindig bizton számíthatunk címet viselő elismervény. Egy évben csak egyvalakit illet ez az oklevél, Bognár Cecil a 2005-ös esztendő kiválasztottja lett. Újabb emléklapok a szavalóversenyre való felkészítésbe fektetett, eredményes munkát ismerik el, sorozatban. Hasonló oklevelek fémjelzik a Tolna Megye Talentuma díjkiosztóján elért, kiemelkedő sikereket is.

– A Szülőföldem szép határa rendezvény keretében évente írattam a fiatalokkal úgynevezett kis szakdolgozatokat saját lakhelyük történetéről. Rengeteg tanulónk ekkor kezdett ráébredni arra, hogy milyen értékekkel rendelkezik faluja vagy városa, ő maga hova és mibe is született bele.

Ez már óhatatlanul a gyökerekhez vezeti el az arra érzékeny személyiséget és valóban: Bognár Cecil feleleveníti gyermekkorának néhány meghatározó pillanatát. Azokat az élményeket, melyek meghatározták és máig meghatározzák tenni akarással telített életét, a kultúra iránti elkötelezettségét.

Az ősök öröksége

– Amikor merítkezni akarok, csak ránézek azokra a dolgokra, tárgyakra, melyek körbevesznek  a lakásomban – mutatott körbe. – S mint a fa gyökere, szívom magamba azt a kultúrát, melyet őseimtől örököltem. Ha elhal a gyökér, a törzs sem éli túl. Apámtól, aki az alsónánai pincesoron fújta a tárogatót: én folytatója vagyok ennek, ahogyan mindannyian folytatói vagyunk valaminek. A világ nem velünk kezdődött és nem velünk ér véget: de ahogyan a világnak, úgy a mi életünknek is van íve. Azt szeretném, ha mindenkinek olyan színes életíve lenne, mint a szivárvány és olyan bevésődéssel, mint a rovásjelek a székelykapun.