2018.09.04. 11:30
Megújult a faluház és a sporttelep is
A Tolna Megyei Önkormányzat megyenapi ünnepi közgyűlésével egybekötve átadták a háromszázmillió forintból megújult kakasdi faluházat és a sporttelep új lelátóját.
Fotó: Mártonfai Dénes
Az önkormányzat és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) között létrejött szerződés alapján a helyhatóság háromszázmillió forintot kapott a faluház felújítására. A kivitelező PSN Kft. áprilisban vette át a munkaterületet. Sebestyén Gábor alpolgármester elmondta, az építkezés során felújították a két tornyot, a nagytermet és a Bányai-termet. Kicserélték a tető héjazatát, a teljes körű felújításnak része volt a festés-mázolás is. A nagyteremben cserélték a belső burkolatot és a színpadot, a karzat megerősítése folyamatban van. Megújultak a mellékhelyiségek, illetve mozgáskorlátozott WC épült. Kialakítottak egy ügyfélfogadó pultot is. Megvalósult a nyílászárók egy részének cseréje, például az önkormányzati hivatalban kompletten hőszigetelt ablakokat, ajtókat építettek be. A faluházban kiépítették a fűtő-hűtő rendszert, ami indokolta a teljes villamos hálózat korszerűsítését.
Sebestyén Gábor kiemelte, az igényfelmérések és a tervezés között eltelt három év alatt jelentősen megemelkedtek az árak, illetve a vizsgálatok közben sok helyen előre nem tervezhető, jelentős költségekkel járó pluszfeladatok is adódtak. Ezért további százötmillió forintot igényeltek az Emmitől.
A támogatásról még nem született döntés. Pozitív elbírálás esetén a második ütemben a tájház, a borozó, a hivatal és a könyvtár teljes felújítása valósulna meg.
A Kakasd SE pályáján megépült új lelátón százhatvan ülőhely van, de ez akár kétszázra is bővíthető – mondta Sebestyén András, a Kakasd SE elnöke. A társasági adó felajánlásokból megvalósuló beruházás teljes költségvetése huszonegy és félmillió forint volt, a harmincszázalékos önrészt az önkormányzat biztosította. A helyi vállalkozók és magánszemélyek egyaránt sokat tettek azért, hogy a megye egyik legszebb és legmodernebb – az élvonalbeli Paksi FC infrastrukturális lehetőségeit leszámítva – létesítménye épüljön meg.
A megyenap mellett megrendezték a falunapot és a hagyományos kakasfőző versenyt is a völgységi településen. Az önkormányzat ezúttal a feldatokból sokat átvállaló Kakasd SE-vel közösen bonyolította le a késő estig tartó programsorozatot. A felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló rendezvények között volt akadályverseny, kispályás focitorna gyerekeknek hat csapat részvételével, illetve motoros kaszkadőrbemutató is.
Precizitás, életöröm, munkabírás
Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár arról beszélt a szombati ünnepi eseményen, hogy a Völgységben, amelynek része Kakasd is, ott van a magyar történelem minden nagy sorsfordulója, a 20. század összes megpróbáltatásának lenyomata, a különböző eljárásokkal készült kakasdi faluház falain ott a svábok precizitása, a székelyek életöröme, a felvidékiek munkabírása.
„Mi itt Tolnában, a Völgységben ismerjük azt a tikot, hogyan lehet valami egyszerre sokszínű és mégis összetartozó úgy, hogy a lakóhely iránti elkötelezettség az, ami összeköt, nem a közös szokások” – fogalmazott.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1994-ben épült különleges, székely és sváb tornyú kakasdi faluház tervezőjéről, Makovecz Imréről azt mondta: az épített környezetet a természettel egybefűző alkotásaihoz hasonlókat szinte senki sem hozott létre a világon.