2018.12.11. 16:20
Huszonheten kapnak ösztöndíjat
Fotó: Shutterstock
Harminckét kérelem érkezett idén a Bursa Hungarica ösztöndíj pályázati felhívásra, ebből huszonheten támogatott a paksi önkormányzat. Esetükben ugyanis nem haladta meg a családban az egy főre jutó jövedelem a határértéket. A döntésnél figyelembe vették hány gyermekről gondoskodnak a szülők, van-e tartós beteg, munkanélküli a családban, illetve egyedül neveli-e a szülő a pályázót. A havonta rendelkezésre álló keret négyszázezer forint, így egy hallgató átlagosan 14 800 forintot kap – tájékoztatott Hanol János kommunikációs csoportvezető.
Az A volt népszerű
Alapvetően kétféle támogatást hirdetett meg az önkormányzat, az egyiket a felsőoktatásban hallgatói jogviszonnyal rendelkezőknek, a másikat az érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek számára. Utóbbira azonban nem volt jelentkező.