karácsonyi műsor

2018.12.18. 10:30

Megvendégelték a falu népét

Szeri Árpád

Fotó: Beküldött fotó

Hagyomány Mőcsényben, hogy az év végi ünnepekhez közeledve az önkormányzat karácsonyi műsorral kedveskedik a helybelieknek. Ezzel együtt vendégül is látja a község minden lakóját. Így történt ez a múlt héten is a rendezvény helyszínén, a művelődési házban, melynek színpadán már ott csillogott a feldíszített fenyőfa.

Bevezetésként Krachun Elemér, a település polgármestere ünnepi beszéddel köszöntötte a jelenlévőket, akik már a fehér abrosszal ellátott, megterített asztaloknál foglaltak helyet.

Ezt követően a cikói általános iskola tanulói adtak alkalomhoz illő műsort, amelyben egyaránt szerepelt betlehemes játék, szavalat és zenére járt német tánc. A műsor végeztével bőséges és ízletes vacsorát tálaltak fel a segítők. Ez alkalommal töltött káposzta – tejföllel – volt a kiadós menü. Mint kiderült, főzéskor az ízesítés egyébként kiválóan megoldott feladatát a polgármester vállalta magára.

Mindenki maradéktalanul jól lakhatott, az ételt az asztalokra helyezett ásványvízzel, üdítővel és borral lehetett leöblíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában