visszatekintés

2019.01.04. 14:00

A találkozások éve volt az Ács család életében a 2018-as

Ács Richárd sorsának alakulásáról időről időre beszámolunk. A várdombi fiúnak úgynevezett Little-kórja, azaz agyi bénulása van, mozgatórendszere a születéskor elszenvedett agyi sérülés miatt nem működik megfelelően. Édesanyja, Ácsné Hoffmann Rita az elmúlt év történéseiről számolt be.

Munkatársunktól

Többször elgondolkoztam már azon, vajon a véletlen vagy a sors küldi utunkba az embereket? Ha visszatekintünk a 2018-as évre, akkor a mi életünkbe is érkeztek és távoztak belőle emberek.

Voltak egyszeri találkozásaink, akik egy nehéz időszakon segítettek át minket, megmutatták a kiutat a kilátástalannak tűnő helyzetből. Ők olyanok voltak, mint az angyalok. Ránk talált egy művészekből, alkotókból álló csoport – köztük egy szekszárdi lakos, Berci bá’ is –, akik képeket ajánlottak föl licitálásra Ács Ricsiért. Voltak láthatatlan angyalok, akik üzenetet írtak és segítségüket ajánlották fel, amikor egy speciális eszközt szerettünk volna elhozatni hozzánk. És voltak új támogatók, akik pénzadománnyal járultak hozzá Ricsi terápiájához. Hálásan köszönjük!

A várdombi Ács Ricsi és családja

Néha az életben csak azért találkozunk valakivel, hogy az illető emlékeztessen minket a céljainkra. Ilyenből is kijutott nekünk 2018-ban, hiszen a Gyöngysor Alapítvány szervezésével Texler Erik motivációs trénerrel találkozhattunk, aki járóbottal a kezében valósítja meg álmait. Erik nekünk erőt adott ahhoz, hogy kiálljunk magunkért. Hasonló találkozás volt Pécsen, amikor Darnyi Tamás és Gécsek Tibor olimpikonokkal foghatott kezet Attila és Richárd. Ők is emlékeztettek minket arra, hogy a kitűzött életutunkra összpontosítsunk.

Megismerkedtünk olyan emberekkel, akik arra ösztönöztek, hogy nézzünk szembe a kihívásokkal. Gondolok itt a gyógytornászokra, akik kéthetes zalaegerszegi rehabilitációnk alatt voltak mellettünk. 2018-ban ismerkedtünk meg egy szekszárdi edzőterem személyi edzőjével, Rózsával is, aki heti kétszer foglalkozik Richárddal, feszegeti a határait, hogy a lehető legjobbat hozza ki a helyzetből.

Volt olyan ember, aki besétált Ricsi életébe és egyszerűen elhozta a változást. Richárd nem tudta feldolgozni, hogy papája egy éve elment. A múlton rágódott, a temetőbe szeretett volna menni nap mint nap, hogy a papával lehessen. Sokat sírt, kedvetlen volt, és céltalan. Majd egy napon azt mondta: „Anya, én azt vettem észre, hogy bámulok egy lányt órán, és minden reggel van egy reményem, hogy Ő belép az iskolába.” Attól a naptól újra céljai lettek, a jövőbe tekintett, tervezni kezdte az életét „mert a 11 évem alatt még nem tapasztaltam ilyen kapcsolatot.”

Van, hogy találkozunk valakivel, akinek a nevét se tudjuk, eddig sose láttuk, de rövid időn belül többször is újra találkozunk. Így futottunk össze „véletlen” egy kerekes székes fiatalemberrel egy szekszárdi üzletben, akihez Richárd szó nélkül odakerekezett s megkérdezte, hogy bemutatkozhat-e neki? Aggódtam, hogyan reagál majd erre az ismeretlen, de ezúton is köszönöm neki, hogy nem vette tolakodásnak.

Végül Attila (Ricsi ikertestvére) példáján keresztül írnám le talán a legfontosabb találkozást. Hiszem, hogy akire éppen szükségünk van, azt utunkba sodorja a „véletlen”. Attilának két nagyon fontos barátja ment el az osztályból. Egyik egy fiú, aki az ötödik osztályt már nem vele kezdte. A másik egy lány, aki most ötödikben (2018-ban) köszönt el tőle. Mindkettő távozás megrázó volt Attilának. Ugyanakkor egy új fiú került be az osztályába és kezdte velük együtt a felső tagozatot. Ez a találkozás, ez az új barátság töltötte ki azt az űrt, amit a másik kettő kispajtás távozása hagyott benne. Ő a sors ajándéka nekünk.

Ezek után azt mondom: szerintem nincsenek véletlenek, mindenki okkal kerül az életünkbe. Boldog és találkozásokban gazdag új évet kívánunk mindenkinek!

Ezek is érdekelhetik