fejlesztés

2019.01.16. 13:00

Szép, új konyhát adtak át Gyulajon

Varga Szilvia

Fotó: A szerző felvétele

Tegnap délután ünnepélyes keretek között adták át a település közoktatási intézményeit és az idősek otthonát kiszolgáló konyhát Gyulajon. Központi költségvetési forrásból, az önkormányzati étkeztetési fejlesztéseinek támogatási keretéből kapott több mint 17 millió forintból valósult meg ez a fejlesztés.

Selmeczi László, Gyulaj polgármestere beszélt a beruházás részleteiről. – Szükséges volt ez a fejlesztés – mondta –, hiszen több mint kettőszáz adag meleg ételt főznek itt naponta. A támogatásból megvalósulhatott a konyha és kiszolgáló helységeinek komplett belső felújítása, valamint korszerű, rozsdamentes konyhai eszközöket is vásároltak.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, hogy a kormány a vidéki ember otthonmaradását, megélhetését tudja ösztönözni ezekkel a lehetőségekkel. Bízik abban, hogy ugyanúgy, mint az elmúlt négy évben, az önkormányzati választások után is jól működik választókerületében az együttműködés, a közös gondolkodás.

Borítóképünkön: Selmeczi László, Farkas Sándorné, az idősek otthona vezetője és Potápi Árpád János

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában