2019.04.29. 10:30
A kápolna felújítását tervezi a plébánia
Forrás: Shutterstock
Fotó: Illusztráció
A Szent Vendel kápolna felújítását tervezi a Paksi Római Katolikus Plébánia. Honlapjukon azt írják, hogy mivel az épület műemlékjellegű, megújítása szakszerű, előkészített tervezést és kivitelezést igényel, amelyhez az örökségvédelmi hatóság engedélye is szükséges.
A kápolna értékeinek vizsgálatát a győri Szent István Egyetem Építéstörténeti Tanszéke, valamint az egyházmegyében dolgozó fa- és festő restaurátorok fogják végezni. A mennyezeten leváló vakolat alatt például díszítőfestés nyomai láthatók. A tervezés alapját adó Értékleltár és Építéstörténeti dokumentáció után születhet döntés a kápolna jövőjéről és további használatáról. A tervezési díjak és előkészítő munkák finanszírozására pályázatot nyújtott be a plébánia az önkormányzaton keresztül a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz. Emellett az épület felújításához adománygyűjtésbe kezdett az egyházközség. Az első alkalommal mintegy 500 ezer forint gyűlt össze.
Minden évben e kápolnától indul a városlakók hitfogadalma szerinti, a Jézus Szíve tiszteletére tartott búcsú részeként az ünnepi zarándoklat a Duna-partra, a komptragédia áldozatainak tiszteletére. Az épület központi elhelyezkedése és története miatt is kiváló missziós célt szolgálhatna, ha valamilyen formában nyitottá válna, mint ahogyan egykoron az Úr valós szolgálatában állt. Az utcai járókelőket befogadhatná néhány perc elcsendesedésre, imára.