Fellépőruhákat készít ének- és táncegyütteseknek

Olyan szakmája van Klippel Vilmosnénak, amelyből csak akkor lehet megélni, ha profi módon csinálja valaki. Márpedig ő a legjobbak közé tartozik. Táncegyütteseknek, énekkaroknak készít fellépő ruhákat. Az 58. évében járó paksi asszony még ma is 10–12 órát varr. Nem kényszerből, örömmel.

Dolgozni a helyi ruhaipari szövetkezetnél kezdett 1979-ben, de az egysíkú munka – melltartókat gyártottak – nem elégítette ki. Szakoktatóként folytatta a pályafutását, aztán a kilencvenes évek végén önálló vállalkozóvá vált.

A legbonyolultabb alkalmi és fellépő ruhák elkészítését is vállalta, s ennek hamar híre ment. Egymás után keresték meg, főleg a német hagyományőrzők: Mórágyról, Németkérről, Mözsről. Legtöbbet a paksi Tűzvirág Táncegyüttesnek dolgozott. Számára már egy menyasszonyi vagy koszorúslány-ruha sem okoz nagy kihívást. Török és görög népviseletbe is öltöztetett már táncosokat, a helyi múzeumnak pedig XVII–XVIII. századi öltözékeket varrt. – Amikor azt hittem, hogy engem már semmilyen megrendeléssel nem tudnak meglepni – meséli –, eljöttek hozzám az egyházközségtől azzal, hogy áthelyezik a paksi papot, és szeretnének búcsúajándékként egy miseruhát adni neki. Megoldottam azt is.

A könnyűipari termelés visszaesett

Nagy a munkaerőhiány a kis­iparban, mert a fiatalokat nem csábítja a kétkezi munka. Szinte minden szakmában azonnal elhelyezkedhet az, aki nem akar külföldre menni. Keresnek kőműveseket, burkolókat, pékeket, ácsokat, henteseket és varrónőket is. Ez utóbbi szektort – a könnyűipart, a szabóságokat – az ázsiai dömping tette tönkre. A magyarországi felsőruházat-készítés ma már csak a nyugat-európai divatmárkák beszállítója. Az ottanihoz képest itt még mindig alacsony a munkabér, de már az Európai Unión belül vagyunk, így az ezzel kapcsolatos kereskedelmi előnyöket kihasználhatják a gyárttatók. A gépek mellett ülő nők minimálbérért készítik a luxustermékeket. Önállósodni csak kevesen képesek.

Eleinte nehezen ment a vállalkozás

Klippel Vilmosné 1961-ben született. Szekszárdon szerzett francia női szabó végzettséget 1979-ben. Gyakorlati oktatásban a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet paksi varrodájában részesült, ahol aztán munkába is állt. Két gyermeke született, és két unokája van. A gyes után 6-7 évig szakoktatóként dolgozott, majd önálló vállalkozóvá vált.

A kisipar nem volt jövedelmező. Kezdetben előfordult, hogy épp csak annyit keresett, amiből az adót és a tb-t be tudta fizetni. Ma már jó neve van a szakmában, ő varrja a környékbeli együttesek fellépő ruháit, biztossá vált a megélhetése. Műhelye jól felszerelt, vannak varró, hímző és tisztázó gépei, s persze hatalmas a gomb- és cérnakészlete.