Kiemelkedő szakértői munkáját, elhivatottságát ismerték el

– Miért éppen Dombóvár?

– Alföldi vagyok, tizen­nyolc éves koromig Jász-Nagykun-Szolnok megyében éltem – mondja Szenyériné Szabolcska Julianna. – Az érettségi után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanultam tovább, s itt szereztem történelem-földrajz szakos középiskolai tanári diplomát. Itt ismertem meg férjemet, dr. Szenyéri Zoltánt. Mivel őt egy ösztöndíj a dombóvári gimnáziumhoz kötötte, itt telepedtünk le és alapítottunk családot 1995 őszén. Az ipari iskolában kaptam tanári állást, amitől kezdetben tartottam, de nagyon jó tizennégy évet töltöttem el. Megtanultam a szakma gyakorlati alapjait, valamint azt, hogyan lehet nehéz sorsú, sokszor hátrányos helyzetű gyerekekkel is eredményesen dolgozni. Az első tanévtől kezdve osztályfőnök lehettem, majd munkaközösség-vezetői és végül igazgatóhelyettesi feladatokkal is megbíztak. Kiváló tanári–szakoktatói csapatnak lehettem a tagja. Összetartottunk és a magánéletben is számíthattunk egymásra.

– Nagyon rövid idő alatt lett főigazgató. Hogyan érte el ilyen fiatalon, nőként, hogy bizalmat és egyben ekkora felelősséget kapott?

– Mindig is vonzott a jogi pálya, s bár nem ezt választottam, a hivatásom során mégis közel kerültem ehhez a területhez. 2003-ban az iparis tanári állás mellé másodállásban 2006-ig oktatási referensi feladatokat is vállaltam az önkormányzatnál. Megtanultam, hogy alapos jogszabályi ismeretek nélkül nem lehet jól iskolát működtetni. A három év alatt megszerzett tanügyi- és jogi ismeretek jelentették az alapját a későbbi szakértői munkámnak, és az iskolavezetői pályámnak is. Nem tagadom, ez volt eddigi életem legstrapásabb időszaka: két kisgyerek mellett, akik közül az egyik az iskolát, a másik az óvodát kezdte, heti huszonnyolc órában tanítottam, munkaközösség-vezetői és osztályfőnöki feladatokat láttam el, valamint heti húsz órában oktatási referensként is dolgoztam. Ez már az én teljesítőképességem határait is feszegette. 2006-ban azért hagytam fel az önkormányzati mellékállással, mert iskolámban felkértek igazgatóhelyettesnek, s ez morálisan nem volt összeegyeztethető, másrészt két kisgyermek mellett ezt a munkatempót már nem tudtam tovább folytatni. 2009-ben pedig az akkor alakuló Apáczai Oktatási Központ vezetésére kértek fel. Komoly kihívás felelős vezetőként egyedül irányítani egy nagy, majd folyamatosan átszerveződő oktatási intézményt, illetve az intézményi érdekeket érvényesíteni akár a fenntartóval szemben is.

– A magas színvonalú munka ismét egy új pályát nyitott meg az Ön számára...

– Egy belső ellenőri, könyvvizsgáló team tanügyi szakértőt keresett, s rám esett a választásuk. Így 2006-tól e könyvvizsgáló csapat tagjaként, majd két év elteltével önálló tanügyi szakértőként folytattam tanügyigazgatási belső ellenőrzéseket a Tamási–Simontornyai Kistérség oktatási intézményeiben. Szakértőként beleláthatok az adott intézmények munkájába, rengeteg jó gyakorlatot, módszert ismerhetek meg, amit aztán a saját iskolámban is hasznosíthatok.

– Tanfelügyelő és minősítő szakértőként is dolgozik 2014 óta. Ez milyen kihívásokat tartogat?

– 2013-ban, az iskolák állami fenntartásba vételét követően kiépült egy új oktatási struktúra, s ebben az új rendszerben megjelentek a Pedagógiai Oktatási Központok, az Oktatási Hivatal kinyújtott karjaként. Életbe lépett a pedagóguséletpálya-rendszer, s elindult a pedagógusok minősítése. Ehhez az új feladathoz kerestek szakértőket. Ez a szakértői munka kicsit más, mint a tanügyigazgatási szakértés. Ott minden egyértelműbb, meg kell felelni a jogszabályoknak. Az intézményt, annak vezetését értékelem a szakértői megállapításaimmal. A pedagógusok minősítése során azonban az ő munkájukat kell megítélni, akik aztán ez alapján léphetnek előre az életpálya rendszerében.

– Milyen tervei vannak még?

– Ha a miniszteri döntés is támogató lesz, akkor szeptembertől a harmadik vezetői ciklusomat kezdhetem az intézményem élén. A célom az, hogy igazgatóként a kollégákkal karöltve megtartsuk azt, amit eddig elértünk. A szakértői feladatok is mindig változnak, szeretnék ezekhez az elvárásokhoz is alkalmazkodni. Pedagógusként pedig szeretnék még sok jó diákcsoportban tanítani. Igyekszem a feszes tempó mellett is kiegyensúlyozott és mosolygós maradni. Ehhez az egyik kiváló kolléganőmtől tanultam egy jó módszert: minden reggel úgy indítsd a napod, hogy belenézel a tükörbe, s közlöd magaddal, hogy színpadra fel. Te emberekkel dolgozol, diákokat nevelsz, személyiséget formálsz, példát nyújtasz mások számára.

Stabil háttér

A család biztos és elfogadó hátteret nyújt számomra – mondja Szenyériné Szabolcska Julianna. – Itt tudok igazán lazítani. A férjem a helyi gimnázium igazgatója, s bár haza alig-alig hozzuk az iskolai dolgokat, mégis ismerjük egymás örömeit és gondjait, mert azonos szakmai pályán dolgozunk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy két gyönyörű, okos és két lábbal a földön álló gyermeket neveltünk. A nagyobbik lányunk a Corvinus Egyetem sikeres, háromszoros köztársasági ösztöndíjas hallgatója. A kisebbik lányunk most érettségizett kiemelkedő eredménnyel, s a Pécsi Tudományegyetem turizmus-vendéglátás szakára készül.

Szeretek a rendszeres napi stresszből kilépve fizikailag is elfáradni. Így tudok leginkább kikapcsolódni. Ezért rendszeresen kertészkedünk, és minden este kerékpározunk a férjemmel. Szeretek olvasni, bár erre kevés időm marad, valamint szeretek sütni és főzni. Szerencsére ezt a lányaim is örökölték, így ma, ha ritkán mind a négyen együtt vagyunk, akkor a nagyobbik főz, a kisebbik süt, s mi a férjemmel adjuk ehhez a kisegítő személyzetet.