Ha újra kezdhetné az életét, megint ezt az utat választaná

– Hogyan indult az orvosi pályája?

– 1957-ben hétéves voltam, amikor édesanyám „ázsiai influenzában” megbetegedett, majd szövődményként súlyos tüdőgyulladása lett. A gyógyulása is kétséges volt. Családorvosunk azonban naponta háromszor jött hozzánk, és meg­gyógyította. Akkor döntöttem el, hogy orvos szeretnék lenni. A pécsi egyetem általános orvosi karán 1976-ban szereztem diplomát, gyermekgyógyász vagy belgyógyász szerettem volna lenni. Amikor elvégeztem az egyetemet, még nem volt ilyen orvoshiány, mint jelenleg, nehéz volt elhelyezkedni. Először a pécsi egyetemhez tartozó közegészségtani intézetben dolgoztam oktatóként, csak később kaptam állást a pécsi gyermekkórházban. 1981-ben szakorvosi képesítést szereztem csecsemő- és gyermekgyógyászatból. Férjem, dr. Vastag Oszkár 1979 óta a szekszárdi kórház szemészeti osztályát vezette, így követtük őt Szekszárdra a családdal. Úgy volt, hogy itt is gyermekgyógyászként folytatom a pályát. A kórház akkori igazgatója azonban azt kérte, hogy a fertőző osztályra menjek, ott szerezzek szakvizsgát, mert a tervezett új gyerekosztályon lesz fertőző részleg, és a két szakvizsgával annak vezetésére alkalmas leszek. 1984-ben meg is szereztem a szakorvosi képesítést. A gyermekosztály megépült, fertőző részleget azonban nem alakítottak ki, így maradtam az infektológián, amit közben nagyon megszerettem. 2000-ig gyerekeket és felnőtteket is elláttunk, akkor még hatvanöt ággyal működött az osztályunk. Ágyszám-csökkentés történt, és ezt követően már nem volt kapacitásunk a gyermekek ellátására. Jelenleg gyakorlatilag belgyógyász-infektológusként dolgozom, huszonkilenc éve osztályvezetőként.

– Olyan szakterületet választott, amely nem tartozik a látványosak közé, az átlagember keveset tud róla.

– Az infektológia abban az időben is hiányszakma volt, amikor én végeztem. A gyermekkórházban töltött öt évből hármat a fertőző osztályon dolgoztam, már ekkor megszerettem ezt a területet. Ebben nagy része volt tanítómestereimnek, dr. Péley Ivánnak és dr. Ternák Gábornak.

– Hogy néz ki a fertőző osztály, kik kerülnek oda?

– A jelenlegi fertőző tizen­nyolc ággyal működik, az osztálynak szerves része a megyei májbeteggondozó és a fertőző ambulancia. A javuló gazdasági környezetnek és életkörülményeknek, valamint a védőoltásoknak köszönhető, hogy a klasszikus, kötelezően kórházban ápolandó fertőző betegségek száma minimálisra csökkent, ezért osztályunk beteganyaga jelentősen megváltozott. Májbetegeket, ismeretlen eredetű lázas állapotú betegeket és határterületi betegségekkel küzdőket látunk el a fertőző betegek mellett.

– Mennyit fejlődött ez a terület az elmúlt években?

– Az infektológiai diagnosztikus és terápiás lehetőségei rengeteget fejlődtek az elmúlt pár évtizedben úgy, ahogy az orvostudomány egyéb területei is. Súlyos és gyógyíthatatlannak vélt, sok áldozattal járó fertőző betegségeket ma már gyógyítani tudunk. 1999 óta Hepatológiai Centrum vagyunk, „B” és „C” vírusos májbetegeket kezelünk, gyógyítunk. A „C” hepatitises betegek gyógyítása sikertörténet, mert a 90-es években a betegek tíz százalékát tudtuk meggyógyítani, jelenleg kilencvennyolc százalékát. Huszonöt éve végeznek hazánkban májátültetést – napjainkban történt az ezredik – ezzel is sok korábban halálraítélt, menthetetlen beteget sikerül meggyógyítani.

– A férje is orvos, mennyire volt nehéz összeegyeztetni a munkával az anyaságot?

– A férjem, dr. Vastag Oszkár 40 éve vezeti a szemészeti osztályt. Amikor 1982-ben Szekszárdra költöztünk, gyermekeink óvodás- és általános iskolás korúak voltak. Nem volt segítségünk, csak egymásra számíthattunk a férjemmel, aki derekasan kivette a részét a gyermeknevelésből és a ház körüli teendőkből. Havonta, mindketten 14 napot ügyeltünk, két hétig nem is találkoztunk, így nagyon nehéz volt összeegyeztetni a család mindennapjait a munkával, komoly logisztikai feladatot jelentett. A gyerekek nehezen viselték, így egyik sem választotta ezt a számunkra gyönyörű hivatást, mert ők csak a nehézségeivel szembesültek nap mint nap.

Kevéske szabadideje a családjáé

Zsolt fia negyvenöt éves közgazdász-jogász, Budapesten él a családjával, két gyermeke van, Nóri 13 és Bálint 11 éves. A lánya, Eszter jogász, Pécsett él a családjával, szintén két gyermeke van, Bence 9 és Luca 4 éves. Általában havonta találkoznak, de nyáron a Balatonon több időt is együtt tudnak tölteni.

– Nagyon élvezem a nagymamaságot, imádom az unokáimat, mindegyik okos, jól nevelt, egészséges gyermek. Igényünk lenne több találkozásra, de míg dolgozunk, csak ennyi adatik, ezt viszont próbáljuk maximálisan kihasználni – mondja a kitüntetett.

Arról is beszélt, kevés szabadideje van, hiszen reggeltől estig a kórházban tartózkodik, havonta tizenötször készenléti ügyeletes. Amennyiben jut rá ideje, szívesen olvas, kertészkedik, vagy keresztrejtvényt fejt. Minden télen két hétre Ausztriába mennek síelni és évente három-négy alkalommal néhány napra itthon wellnesseznek. Saját bevallása szerint az igazi hobbija a hivatása, és ha újra kezdhetné az életét, megint csak ezt választaná.