„Sömmerdások” találkoztak Szekszárdon a múlt héten

Hatvanan érkeztek a megyeszékhelyre, a Hotel Merops konferenciatermébe, de nemcsak a megyéből, hanem az ország több pontjáról, Dunaújvárostól kezdve Székesfehérváron át Budapestig. A gondos szervezés Kovács Lajosné Somogyi Anikót dicséri, egykoron ő maga is Sömmerdában dolgozott. Korábbi visszaemlékezése szerint édesanyja féltette, pedagógus édesapja viszont biztatta: menjen csak német földre, legalább elsajátít egy világnyelvet és megtanulja fenntartani magát. Így történt, hogy a szekszárdi Garay János Gimnázium egykori diákja, majd a Műszergyár dolgozója hamarosan a VEB Kombinat Zentronik Büromaschinenwerknél folytatta pályafutását.

Hogy milyen is volt az élet a magyarok, illetve azon belül a Tolna megyei fiatalok számára, arról ugyancsak tanúskodik visszaemlékezés. – Hárman, mint szobatársak, vettünk közösen egy rádiót és esténként a többi lánnyal együtt a Kossuth adót hallgattuk könnyes szemmel – írt le egy életképet Kedves Edit. – Később találtunk még egy adót, ahol nagyon jó zene szólt. Jól felhangosítottuk, hogy a többiek is hallják. Kisvártatva jött a gondnoknő és így szólt: kérem, halkítsák le, ez a Soldaten adó, ezt tilos hallgatni. Ijedten nézett, mi szót fogadtunk. Később tudtuk meg, ez a nyugatnémet adó olyasmi volt, mint otthon a Szabad Európa Rádió.

Mercsényi Gyula több levélben is tájékoztatta az akkori Tolna Megyei Népújság olvasóit a Német Demokratikus Köztársaságban töltött mindennapjairól. Első állomásként betanított munkási beosztást kapott a sömmerdai esztergályos műhelyben, fél év elteltével pedig a korábban ígért irodagép műszerészi szakma fogásait sajátíthatta el.

– Fizetésünk meghaladta az itthoni, hasonló kategóriában adott havi fixet – folytatta történetét Szekszárdon, immár fél évszázaddal később. – Tudtam vásárolni és utazgatni, természetesen az NDK-n belül. Ott vettem meg életem első, MZ típusú motorkerékpárját, amit itthon emzé-nek ejtenek, de számunkra az már emcet marad. Télen magyar és német társaimmal együtt síelni mentünk a Harz hegységbe, nyáron meg sem álltunk a Balti-tengerig, Rügen szigetéig.

Mechtl László ugyancsak a szekszárdi Műszergyár szakmunkásaként utazott 1967-ben Sömmerdába. Ekkor tizennyolc éves volt.

– A gyárban eleinte tizenhat félautomata marógép között kellett szaladgálnom, betanított munkásként – idézte fel a nem túl biztató kezdetet. – De olyan gyakran jártam a vezetés nyakára, hogy pár hónap múlva egy új részlegbe, a kísérleti laborba irányítottak át. Itt már jó helyem volt, idővel havonta 650-700 márkát kerestem. Ez két és félszerese volt itthoni fizetésemnek. Ráadásul egy idős, gyermektelen házaspárhoz kerültem albérletbe, úgy éltem velük, mint családtag. Megtanultam németül, ennek később, már Szekszárdon nagyon jó hasznát vettem, úgy a munkámban, mint hivatalos kiküldetéseken. Három hete éppen Sömmerdában jártam, meglátogattam egykori osztálytársamat, aki ott ment férjhez és máig ebben a városban él.

Új élet egy idővel megszűnt országban

„Megyénkből az elmúlt évek során 500 fiatal dolgozott az NDK-ban, jelenleg pedig 100-an tartózkodnak kint – olvasható a Tolna Megyei Népújság 1975 május 6-i lapszámának összegzésében. „A fiatalok többsége Leuna, Eberswalde, Lipcse, Erfurt városában él, dolgozik, de jelentős a Tolna megyeiek száma testvérmegyénk, Karl-Marx-Stadt megye üzemeiben is. Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét lakatos, szerszámkészítő, forgácsoló, villanyszerelő, burkoló szakmunkásokat várnak az NDK-ba. A 120 jelentkezőből 85 szakmunkás, 35 betanított munkás utazhat az NDK-ba ez év őszén.”

A Tolna megyei munkavállalók közül többen is az NDK-ban kötöttek házasságot, néhányan hazatértek, néhányan viszont letelepedtek az országban életük párjával és ma is ott élnek. Ám már nem az NDK-ban, hiszen ez az 1949 végén létrejött ország 1990. október 3-án megszűnt és egyesült a Német Szövetségi Köztársasággal.