Érezhető pánik, de mérséklődött a tömeg

Az üzletekben nagy hangsúlyt fektetnek a koronavírus terjedésének mérséklésére, és ezt kérik a vásárlóiktól is.

Hanol Erzsébet

Fotó: Makovics Kornél

Az Országos Kereskedelmi Szövetség kéréssel fordult a vásárlókhoz. Azt tanácsolják, hogy aki teheti, ne vigyen magával kisgyereket bevásárolni. Az eladótérben a vásárlók tartsanak biztonságos távolságot, a pénztár előtti sorban álláskor is, és fontos, hogy az áruházban ne köhögjenek, tüsszentsenek az ott tartózkodókra, a termékekre. A válogatható frissárut, a péksüteményt ne fogják meg kézzel, használjanak erre a célra kihelyezett fogóeszközt, vagy műanyag zacskót, papírzacskót, amibe be is csomagolhatják! Javasolják a gyorsabb, kényelmesebb bankkártyás fizetést is, illetve ott, ahol rendelkezésre áll, az önkiszolgáló pénztárak használatát.

Ezt hangsúlyozta Szabó Balázs, a szekszárdi Tesco áruház igazgatója is, akit az elmúlt napok tapasztalatairól kérdeztünk. Elmondta, voltak olyan rövidebb időszakok, amikor átmenetileg valamelyik termék elfogyott a polcokon, de folyamatosan pótolni tudják a készletet. Az alapvető termékek és a frissáru elérhetőek, és további fertőtlenítőszerek érkezésére is számítani lehet a közeljövőben. Hozzátette, nincs akkora tömeg, mint a korábbi napokban.

Az igazgató kiemelte, hogy büszke a dolgozóira, akik összefogással, figyelve a saját és mások egészségére végzik a munkájukat. Szükség is van erre a fegyelmezettségre, mert tudják, azok közé tartoznak, akikre folyamatosan szükség van ebben a rendkívüli helyzetben.

Egy vidéki kisboltost is megkérdeztünk, aki elmondta, hogy a hétvégén tapasztalt nagyobb, a karácsony előttihez hasonló forgalmat, de kisebb a pánik, mint a városokban. Vásárlói között van, aki komolyan veszi a helyzetet, mást viszont nem érdekel. Ezt jelzi az is, hogy van, aki érkezéskor és távozáskor is használja a bejárathoz kihelyezett fertőtlenítőt, míg mások nem foglalkoznak vele.

A kereskedő szerint a vásárlók túllövik a készleteiket, azt látja, hogy az emberek a kenyér elfogyásától félnek a legjobban, fagyasztásra is sokat vesznek. Hozzátette, hogy egyelőre minden terméket pótolni tudott a boltban, de nem biztos, hogy jövő héten is ezt a választ adná.

Egyelőre nem változik a buszok menetrendje

A gyógyszertárakhoz hasonlóan, a postákon is bevezették, hogy egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat bent, ahány kiszolgáló pult működik. A többieknek a bejárat előtt kell várakozniuk, egymástól lehetőleg egy méteres távolságra. További óvintézkedés, hogy a dolgozókat, arcmaszkokkal és gumikesztyűkkel látták el.

A Volánbusz tegnapi közleményében azt írták, a bérletesek a hátsó ajtókat vehetik igénybe, az elsőn azok szállnak fel, akiknek jegyet kell váltaniuk. A járművezető nyitja és zárja a csomagteret, a csomag be- és kivételét az utasok végzik. Az állomásokat és a járműveket folyamatosan fertőtlenítik. Az első féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat március 31. után is elfogadják. Az autóbusz-közlekedés menetrendje egyelőre változatlan.

Egy helyi járaton dolgozó buszsofőr arról számolt be, hogy a diákok otthonmaradásával nagyjából felére esett vissza az utasok száma. Idősek is kevesebben szállnak fel, mint eddig, de még mindig utaznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában