A pasztellrajzoktól az olajképeken át a gyöngygyűrűkig

Nem gyöngyékszer-készítés, hanem gyöngyhímzés. Bodó Mária szerint ez a pontos meghatározása annak a művészeti tevékenységnek, amelyet az utóbbi időben folytat. Korábban festőként volt ismert a tolnai alkotó; akvarelljei és olajképei is tehetségről árulkodtak. De mindig kereste az új önkifejezési formákat, lehetőségeket, azt is szem előtt tartva, hogy nyugdíjasként nem árt némi jövedelemkiegészítésre szert tenni. (Képeiből is viszonylag sokat eladott.)

Már gimnazista korában, a hetvenes években, járt művészeti szakkörbe, ahol főleg pasztellel dolgoztak. Aztán jött a nagybetűs élet – család, munka –, és háttérbe szorult a kenyérkeresetet nem biztosító képalkotás. Csak 2000-ben kezdett neki újra, de akkor már olajfestékkel, vászonra. Több mint tíz éven át tagja volt a megye képzőművészeit összefogó szervezetnek, a Bárka szalonnak.

Ott sokat tanultam – meséli –, főleg az alkotótáborokban. Akkoriban az akvarellt tartottam a legnagyobb kihívásnak, de párhuzamosan dolgoztam olajjal is. Tájképekkel kezdtem, s idővel eljutottam a portrékészítésig is; jó néhányat megrendelésre festettem.

Körülbelül öt éve próbálta ki a kisebb gyöngyékszerek hímzését. Fülbevalókat, nyakláncokat, karkötőket, még gyűrűket és kokárdákat is készít. Hangsúlyozza, hogy nem termel, nem sorozatgyártást végez, hanem saját tervezésű, egyedi darabokat állít elő. Nem egy olcsó hobbi, és nem gyorsan pénzt hozó időtöltés. Némelyikkel két-három napot is elszöszmötöl. Ha lesz elég anyaga, szeretné majd kiállításon bemutatni.

Szépérzék kell hozzá – mondja –, koncentráció, és ragyogó dolgok születhetnek. Fejlődési lehetőség ebben is van, de mindenekelőtt az alapokat kell megtanulni: a megfelelő stabilizálást. Hogy ne legyen az ékszer se túl szorosra, se túl lazára varrva. Ha ez már megy, kibontakoztatható az alkotói fantázia.