A kockázat alapján dől el a további teendő

Brunner Mónika

Forrás: Shutterstock

A népegészségügy a napokban adott iránymutatást a megyei háziorvosoknak a koronavírus-fertőzöttekkel kapcsolatba került egészségügyi dolgozókra vonatkozó kockázatbecslés és járványügyi intézkedések támogatására. Mint abban szerepel, a dolgozók az egészségügyi ellátás során gyakran széleskörű és szoros kontaktusba kerülnek veszélyeztetett, legyengült betegekkel, emiatt javasolt egészségmonitorozásuk, és munkavégzésük korlátozása szempontjából a konzervatív megközelítés. A cél a korai tünetek mielőbbi felismerése, és annak megelőzése, hogy lehetségesen fertőző dolgozóról a fertőzés továbbterjedjen a betegekre, más dolgozókra, látogatókra.

Az egészségügyi ellátásban, ha hosszabb időn át kétméteres távolságon belül tartózkodnak egy koronavírusos fertőzöttel, vagy védőeszköz használata nélkül közvetlenül érintkeznek a beteg fertőző testváladékával, akkor szükség van a szoros kontaktus meghatározására. Annak során figyelembe kell venni többek között az időtényezőt, a beteg klinikai tüneteit, hogy a beteg viselt-e orr-száj­maszkot, a személyzet viselt-e egyéni védőeszközt.

Rövid interakciónak számít, ha az egészségügyi dolgozó csak belép a kórterembe anélkül, hogy közvetlen kontaktusa lenne a beteggel vagy testváladékával. Azonban ha hosszabb idejű szoros kontaktusa volt koronavírusos betegekkel egyéni védőeszköz nélkül, vagy például anélkül olyan helyiségben tartózkodott, ahol a légúti váladékok fröccsenése rosszul kontrollálható, akkor az magas kockázatnak minősül.

A járványügyi intézkedések magas kockázat esetén a következők: a dolgozót felmentik a munkavégzése alól, tíz napra járványügyi megfigyelés alá helyezik, PCR vizsgálatot végeznek rajta, figyelik, hogy a dolgozónál, gondozottnál a szoros kontaktust követő tíz napon belül jelentkeznek-e a tünetek.

Alacsony kockázat esetén is van a dolgozónak teendője, tíz napon át önmegfigyelést kell végeznie. Naponta kétszer kell lázat mérnie, és figyelnie kell, hogy nem alakulnak-e ki nála légúti tünetek. A munkavégzését nem érinti korlátozás, sebészi orr-szájmaszk viselése ajánlott a számára. Amennyiben azonban láz, légúti tünetek jelentkeznek, rá is a betegekre vonatkozó eljárásrend lép életbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában