A reformátusok utazó tanítója Hollandiából érkezett Tolnába

– Miért érzi úgy egy holland lelkész, hogy Magyarországon kell szolgálnia?

– Azt gondolom, hogy ez nemcsak személyes elhatározás volt, hanem Isten úgy alakította a körülményeket, hogy a mi tudásunkkal, tapasztalatunkkal hozzájárulhassunk az egyházépítéshez Magyarországon – mondja Marco Leeuw van Weenen. – Több mint húsz éve, 1999-ben jöttem Budapestre a feleségemmel. A missziós munkát végző Timóteus Társaságnál dolgoztunk. Velük már Hollandiában is volt kapcsolatunk. Később csatlakoztunk a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítványhoz. Hitünk alapjairól tartottunk előadásokat az ország különböző pontjain a gyülekezeti tagoknak. Mígnem 2009-ben Rácz József esperes úr felkért bennünket arra, hogy koncentráljunk Tolna megyére. Az is cél volt, hogy ismerjék meg egymást a különböző településeken élő elöljárók, úgyhogy félévente konferenciákat is szerveztünk a számukra. Ez most a járvány miatt elmaradt; a legutóbbi Bonyhádon volt. A gyülekezeti tagok és a presbiterek találkozása mellett az is fontos, hogy a lelkészek rendszeresen összejöjjenek, bibliai, illetve szakmai dolgokról beszélgethessenek, és lelki támogatást adhassanak egymásnak. A Dunamelléki egyházkerület (amelyikbe Tolna is tartozik), minden évben szervez pünkösd környékén két lelkészi hetet, mintegy 100-120 résztvevővel. Ennek a lebonyolításában jelentős szerepem van, s emellett református pedagógusoknak is tartok képzési napokat, közel húsz éve.

– Saját gyülekezete nincs?

– Nem vagyok helyhez kötve, az egyházmegyénél dolgozom, és oda megyek, ahol felkérnek tanításra. Nekem nagyon testhezálló ez a missziós, ez az utazó tanítói munka. Egyébként Dombóváron élek a feleségemmel és a kislányommal. Előtte, 2009-től a múlt év közepéig Kisdorogon laktunk.

– Jól megtanulta a magyar nyelvet. Sok idejébe, energiájába került?

– A magyar volt a nyolcadik nyelv, amit megtanultam, de az előző hétnek semmi hasznát nem vettem, amikor ezzel kezdtem foglalkozni. Hollandiában másfél évig ismerkedtem vele, átkerülve Budapestre újabb egy évig, mindennap tanultam, de nem volt egyszerű. Máig folyamatosan bővítem a szókincsemet, olvasok, hallgatom a slágereket, nézem a tévét, minden információt magamba szívok, ami egy modern ember birtokában van, aki itt nőtt fel. Nekem sok mindent visszamenőleg is pótolni kell, mert nem itt nőttem fel.

– De itt marad? Végleg?

– Nem áll szándékunkban elmenni, jól érezzük magunkat itt, lassan már 22 éve. A feleségem is holland, nincs magyar a felmenőink között. Annyi előzmény megemlíthető, hogy az egykori holland gyülekezetünknek volt testvérgyülekezeti kapcsolata erdélyiekkel, egy Nagybánya melletti református közösséggel.

– Egyértelmű volt már gyerekkorában, hogy ön lelkipásztor lesz? Lelkész családból származik?

– Nem lelkész, de hívő családból. Apám is, nagyapám is aktív tagja volt az egyháznak. Az utam menet közben alakult. Műszaki egyetemet végeztem, fizikus mérnök vagyok. Emellett aktívan tevékenykedtem a gyülekezetben, ifjúsági vezetőként, újságszerkesztőként. A feleségemmel a diákévek alatt ismerkedtem meg, s gondolkodni kezdtünk a közös jövőnkről. Van a munka, és van az egyház. Két külön dolog. Sokaknál ez teljesen természetes. Mi viszont úgy éreztük: megvalósítható, hogy a kettő egy legyen, vagyis az egyházért dolgozzunk.

– Hogyan tovább a járvány után?

– Ez most számomra egy felkészülési időszak. Sokat írok és olvasok, illetve számítógépen keresztül tartom a kapcsolatot azokkal, akikkel kell. Már várom, hogy élőben is találkozhassak a hívőkkel. Ősszel két barátommal előadássorozatot tartok majd a Károli Gáspár Református Egyetemen a protestáns politikai gondolkodásról. A közéletiség nem idegen a keresztyén embertől! Az az alapelvünk, hogy éljük a mindennapi életünket, de úgy, hogy világosan derüljön ki belőle, hogy hívők vagyunk! Az Úr Jézus olyan közösség létrehozására adott példát, melyben az egész munkavégzést áthatja a keresztyén szellemiség. Nemcsak dolgozunk, és mellette hiszünk, hanem – egy gyárban, egy hivatalban, egy iskolában, egy kórházban – hívő emberekként látjuk el a feladatunkat. Ezáltal másfajta, szeretetteljes munkahelyi és életközösségek jöhetnek létre.

Népességfogyás

Marco Leeuw van Weenen 1962-ben született Hollandiában. Eredeti végzettségét tekintve fizikus. Később a missziós munkában találta meg a hivatását. Magyarországra 1999-ben települt át.

Jelenleg Dombóváron él feleségével és lányával. Tolna megyébe Rácz József református esperes hívására érkezett 2009-ben. Lelkészeket, gyülekezeteket látogató, utazó misszionárius. Az egész ország területén tart előadásokat, prédikációkat. Esetenként helyettesíti a beteg vagy más ok miatt akadályoztatott lelkésztársait. Saját gyülekezete nincs.

A reformátusoknál nincs lelkipásztorhiány. Tolna megyében harminc lelkész látja el a harmincegy működő gyülekezetet. Szolgálati lakást és fizetést kapnak. A lelkésztartás a közösség feladata.

Kisfalvakban, ahol nincs elég fizető, egyházfenntartó tag, nincs lelkész akkor sem, ha erre az infrastruktúra (lelkészlakás) rendelkezésre áll. A népességfogyás e téren is megmutatkozik. Tolna megyében 1990-ben 253 ezren, 2000-ben 250 ezren, 2010-ben már csak 231 ezren éltek.