Nem hagyják hátra szeretett társukat a háború elől menekülők

Több kutyás csoport tagjaként a közösségi oldalon naponta jön velem szembe, hogy mi mindenre van szükség a határon, vagy az óvóhelyeken, hogy a menekültekkel érkező háziállatokat biztonságban elhelyezhessék. 

A kritikusabb emberek, vagy azok, akik nem tartanak semmilyen háziállatot, nem feltétlenül értik, miért nem hagyják hátra kisállataikat. Ezek a kutyák, macskák, nyuszik, sok esetben igazi családtagok, akikért felelősséget vállaltak gazdáik, nem beszélve az állat és gazdája közti kötődésről, feltétel nélküli bizalomról. Sok kutyatenyésztő is menekülni kényszerül, és életük meghatározó munkája veszne kárba, ha otthagynák csodálatos kutyáikat, és valljuk be, a mi lelkiismeretünk sem lenne nyugodt, ha tudnánk, kis kedvenceink milyen veszélyeknek vannak kitéve. Megsérülhetnek a támadások során, orvosi ellátás híján kínkeserves körülmények között pusztulnának el, rosszabb esetben éhen halnak, mert nincs táplálék. 

Tegnap láttam egy gazdi fotóját, aki három hete még kutyakiállításon járt szép agaraival, most pedig egy nyirkos pincében húzza meg magát. Nem tud elmenekülni csak a kutyái nélkül, de nem viszi rá a lélek, hogy magára hagyja szeretett állatait. Olvastam egy szálláskereső posztot is, melyben egy pár tizenegy olasz agarával keres befogadót egy éjszakára. Akik tehetik, magukkal viszik szeretett társállataikat. A háború okozta negatívumok ugyanúgy sújtják az állatokat is. Az extrém hang-, fény- és más hatások őket is traumatizálják. 

Segítsen, aki tud!

Lehetőségeinkhez mérten kísérjük figyelemmel az állatvédő szervezetek munkáját. Támogassuk azon embertársainkat, akik szívvel-lélekkel ragaszkodnak állataikhoz, és bízzunk benne, hogy nekünk soha nem kell megküzdenünk egy ilyen helyzettel.