2023.04.08. 16:00
Szorgosan művelik kertjüket a kisdiákok
Nemcsak az elméleti tudnivalók, hanem a gyakorlati tennivalók terén is helyt állnak a Cikói Perczel Mór Általános Iskola tanulói. Ezt bizonyítja a 6. osztályosok szorgoskodása az udvaron.
Az ásót, lapátot, kapát és gereblyét ragadó kisdiákok természetismeret órán hozták rendbe a veteményest és gyomlálták ki a sziklakertet. A szabad levegőn végzett, kétkezi és alkotó munkát szemmel látható örömmel végezték. Erről tanúskodnak a tevékenységeket és az eredményeket egyaránt megörökítő fogalmazásaik is.
Szontág Kristóf: „Iskolánk ökoiskola, ezért amióta én ide járok, mindig volt itt kiskertünk. Minden évben a 6. osztály feladata a kert rendbe tétele. Én otthon is sokat dolgozom a ház körül, az ásás, kapálás a napi munkáink közé tartozik. Szívesen vágok füvet, ebben is tudok segíteni a szüleimnek. Ezért most, az iskolában is vállaltam a kerti munkát.”
Nagy Patrik: „A kiskertbe az ásás és gereblyézés után hagymát dugványozunk. A kertet rendszeresen kapáljuk kora nyárig, ebbe a munkába a lányok is besegítenek. Majd egy előre kijelölt napon kiszedjük a hagymákat, és egy délutáni zsíros kenyér partira hívjuk meg az iskola minden diákját. Én nagyon sokat dolgozom otthon is a kertben, a fűvágás, fűkaszálás az én feladatom.”
Hajdu Bettina: „A lányok ilyenkor mindig a sziklakerttel foglalkoznak, amíg a fiúk az első ásást végzik. Sok szép évelő virágunk van, kigazolás után pótoljuk az üres területeket, ültetünk bele új virágokat. Én otthon is sokat kertészkedem egyedül és anyával is, a virágokkal szeretek inkább foglalkozni. A hagymaszüretnél a lányok tisztítják meg a hagymát a gyerekeknek.”
László Amanda: „A sziklakertünket az első tisztítás után heti rendszerességgel fogjuk gazolni. Ez számomra nem nehéz, hiszen otthon én vagyok a nagyobb testvér, én segítek a legtöbbet anyának, a kerti munkákban is. A sziklakert mögötti bokrokat is rendben tartjuk, így egy szép, csendes sarkot tudunk itt kialakítani a padnál.”