Zöld Város program

2023.09.21. 14:30

A fesztiválozók nem tettek kárt az eddig elvégzett munkában (Videó)

Túl vagyunk a Szüreti Napokon, és egy olyan helyszínen beszélhetünk a Zöld Város projekt aktualitásairól, ahol a kivitelezés már a végéhez közelít – mondta Gyurkovics János, Szekszárd alpolgármestere a Luther téren, ahol elmondása szerint csupán egy raklapnyi térkő hiányzik a burkolatból, és következhet a tereprendezés, a zöldítés.

Révészné Hanol Erzsébet

Gyurkovics János és Hámori Szabolcs (Fotó: Mártonfai Dénes)

Arról is beszélt, hogy a kivitelezőtől azt kérte, a Liszt Ferenc téren az aknafedelek széle legyen mielőbb kibetonozva, mert bár kényelmesen ki lehet kerülni azokat, mégis több helyen kirugdosták már a kavicságyást. Gyurkovics János kiemelte, hogy a határidők betartása mellett haladnak a munkálatok, nemcsak a Luther téren, hanem már a Liszt Ferenc téren és a sétányon is láthatóan közeleg a befejezés. A Prométheusz parkban gőzerővel dolgoznak, ott a szökőkút vízzárása a kritikus pont, de mindenképpen stabil, hosszútávú megoldásban gondolkodnak. A városi bírósággal is megegyezés született, így rövidesen annak környékén is elvégzik a szükséges feladatokat.

Az alpolgármester úgy látja 75 százalékban elkészült a projekt, és a vállalkozóktól azt kérték, hogy ahol már lehet, gondoskodjanak a takarításról, a tereprendezésről. Ezzel együtt továbbra is a lakosság türelmét, megértését kéri a kellemetlenségek miatt, de hozzátette, hogy néhány negatív visszhangtól eltekintve, a többség bizakodva várja a befejezést. Újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy plusz forrás bevonására eddig nem volt szükség, a felmerülő többlet feladatokat a rendelkezésre álló keretből fedezni tudták.

Hámori Szabolcs, a kivitelezést fővállalkozóként végző sióagárdi HGT Invest Kft. ügyvezetője azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy az építkezés szempontjából pozitívan vészelték át a Szüreti Napokat, a fesztiválozók tekintettel voltak a munkaterületre, nem tettek kárt az eddig elvégzett munkában. Köszöni ezt nekik.

A város legnagyobb rendezvénye után a Liszt Ferenc tér azon részén is elvégzik a bontást és a burkolást, ahol eddig nem tették meg, a Wosinsky és a Kölcsey lakótelepnél pedig járdafelújításba kezdenek. Lakossági visszajelzésekre reagálva Hámori Szabolcs hozzátette, hogy a térburkolat csúszásmentes, így esőben is biztonsággal lehet majd közlekedni rajta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában