Zöld Város program

2023.12.21. 17:30

Kész csoda, hogy négy hónap alatt megszépült a szekszárdi belváros

Mintha a bomba csapott volna a városközpontba, úgy nézett ki a nyár második felében és ősszel Szekszárd a Liszt tértől a Luther térig. Fákat vágtak, járdát törtek, por szállt, gépek dübörögtek, több százan dolgoztak, hogy megvalósuljon a Zöld Város program.

Szepesi László

Négy hónap alatt megszépült a szekszárdi belváros

Fotó: Makovics Kornél

Csütörtökön reggel a 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális Központ közötti téren kis ünnepet tartottak. A négy hónapon át tartó munka befejezését ünnepelték a város közgyűlésének képviselői s az építők.

Gyurkovics János alpolgármester elmondta, a lehetetlent sikerült megvalósítani. Mert júliusban két lehetősége volt a városnak, vagy elvetik a programot, vagy belevágnak, s négy hónap alatt elvégzik a különben talán évig is tartó munkát. A képviselők – egyhangúlag – az utóbbi mellett döntöttek, és megszépült a város központi része, vagyis befejeződött a „Zöld város kialakítása” elnevezésű projekt, melynek eredményeként szinte a teljes belvárost sikerült környezettudatos módon megújítani. Olyan infrastruktúra-fejlesztéseket hajtottak végre, amelyek javítják Szekszárd általános környezeti állapotát, segítik a város fenntartható fejlődési pályára állítását. 

A Liszt Ferenc tér – Luther tér között, a Prométheusz park, a 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális Központ közötti tér, a Wosinsky és a Kölcsey lakótelep épületei közötti rész, a Luther tér új burkolatot kapott, megnőtt, megújult a zöldfelület. A kéthektárnyi, 20 ezer négyzetméter felbontott burkolat helyére 15 ezer négyzetméteren került új, színes burkolat, a többi zöld lesz. Új lett a Prométheusz park szökőkútja, a terekre 184 különféle pad, ülőke, 88 kerékpártámasz, a tisztább városért 130 hulladékgyűjtő került, lettek piknikasztalok székekkel, napelemes kandeláberek, játszóterek, és része volt a projektnek fitnesz eszközök telepítése is.

A növények telepítésére az építési munkák után kerülhetett sor, megkezdték a 137 lombhullató facsemete, 9049 darab cserje, 4845 tő évelő növény és több mint 500 örökzöld csemete ültetését. Míg az építkezés idején kegyes volt az időjárás, ezt az utóbbi munkát, amelyet a város végez, nehezítette a rövid idő alatt lehullott 200 milliméternyi csapadék.

A „Zöld város kialakítása” című program megvalósítása 1 milliárd 338 millió forintba került, mondta az alpolgármester, s, hogy határidőre elkészült, abban oroszlánrésze volt a sióagárdi HGT Invest Kft-nek. 

Hámori Szabolcs, a Kft ügyvezetője arról beszélt, kemény időszakot jelentett számukra az elmúlt néhány hónap. Hogy sikerült a munkát határidőre elvégezni, azért köszönet jár a közreműködőknek is. Minden nap hozott kihívásokat, felbukkantak föld alatti betontuskók, nem jelölt épületalapok, rosszul jelzett vezetékek, közművek, de a nagy csapattal sikerült mindent megoldani.

Rácz Zoltán képviselő arról beszélt, ötven éve nem volt a városban ekkora szépítészeti beavatkozás, s remélhetően ennél gyorsabban szépül, gyarapodik jövőben a város. 

Máté Péter, a közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője felidézte a döntés perceit, mikor határozni kellett, vagy nem lesz semmi, vagy megoldják négy hónap alatt a megvalósíthatatlannak tűnő feladatot. Hogy sikerült, azért köszönet jár elsősorban az építőknek, de a lakóknak is, akik békésen tűrték a zajjal, porral járó, néha nehézségeket is okozó munkát. Azt kérte, az új bútorokat, s a növényeket tekintsék sajátjuknak, s úgy is vigyázzanak rájuk.  

Murvai Árpád is a város lakosainak üzent, hogy ezt a megteremtett értéket óvják, védjék, hogy a megújult terek, játszóterek sokáig szépek legyenek.

Az ünnep vége felé felvetődött egy kérdés, hogy miért nincs magasított szegélye a zöld területeknek. De rögtön jött a válasz, azért, mert a burkolat úgy lett kialakítva, hogy a lehulló eső oda folyjék, hogy a burkolaton ne legyenek tócsák, s a víz éltesse a növényeket. Ez egyébként csupán egy apróság, ami jelzi, a négy hónap nem csak szebbé tette a tereket, de hozott sok apró és kedvező változást.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában