2023.10.03. 17:16
Az értékes adománnyal lehetőséget szeretett volna adni (videó)
Szeretett volna a szekszárdi zeneiskolában tanuló gyereknek olyan lehetőséget adni, mely nem biztos, hogy megadatna nekik – mondta el a TEOL.hu-nak Dr. Varga József, a Tolnagro Kft. ügyvezetője, aki egy Bösendorfer zongorát ajándékozott az intézménynek.
Dr. Varga József, a Tolnagro Ügyvezetője. Fotó: Makovics Kornél
Dr. Varga József a TEOL-nak elmondta, hét évesen kezdett el zongorázni és nyolc évig tanult a hangszeren játszani. Hozzátette, felesége a mai napig jár a zeneiskolába gyakorolni. Azt is megosztotta, hogy gyermekkorában egy osztálytársa kapott egy Bösendorfer zongorát, amibe ő beleszeretett. Mint fogalmazott, az adománnyal szeretett volna a szekszárdi zeneiskolában tanuló gyereknek olyan lehetőséget adni, mely nem biztos, hogy megadatna nekik. A zongorát nagy boldogsággal ajándékozta a zeneiskolának – fogalmazott.
Bösendorfer zongorát adományozott a zeneiskolának
Fotók: Makovics KornélAz – értékes – adomány kellemes meglepetésként érte az iskolát – mondta el Ágostonné Béres Kornélia a zeneiskola szakmai vezetője. Hozzátette, már régóta szerettek volna a nagyterembe egy színvonalas zongorát, ezért is vették nagy örömmel a felajánlást. Remélik, hogy a hangszer diákoknak, szülőknek és vendégeknek egyaránt nagy örömet okoz majd – tudatta.
Mint azt megírtuk, Dr. Varga József a zene világnapjához kötődően adományozta a zongorák Rolls-Royce-ának is nevezett Bösendorfert.
Teol.hu videó
- Motoron érkezett a Mikulás az óvodába - videóval
- Pop Mikulás idén sem érkezett üres kézzel - videóval
- Ajándékokkal lepte meg a Mikulás a kis focistákat – képgalériával, videóval!
- Deutsch Tamás szerint a dollárbaloldal nagyon veszélyes (videóval)
- Majdnem három kilométeres útszakasz újult meg Őcsényben (videóval)