Halálos véget ért egy barátkozás

100 ÉVE lezajlott a Hősök szobra avatása Őcsényben. A műtárggyal azoknak a helyieknek állítottak emléket, akik életüket vesztették az 1914-1918 közötti világégés csatáiban. „A hősök iránti hála és kegyelet ünnepe volt november hó 25-én. A község áldozatkészségéből szobor emelkedik, amely hirdetni fogja egy jobb korban, hogy volt Őcsény községének 113 ifja és férfia, akik hazájuknak védelmében feláldozták életüket és ezeknek emléket emelt a gyász és siralom sötét napjaiban az áldozatkész szeretet, hogy ennél a szobornál az érzések dermedő napjában, a kétségbeesés sötétségében megzörgethesse a magyar a rabszolgaság bilincseit, hogy reményt fakaszthasson a csüggedés, hitet a hitetlenség pillanataiban” – írta az eseményről a Tolnamegyei Ujság 1923. december elsejei száma.

100 ÉVE halálos véget ért egy barátkozás – írta meg az esetet a Tolnamegyei Ujság 1923. december elsejei száma. „Kolb János kocsolai legény néhány társával jól beborozva került a napokban Kantler István szőlősgazda pincéje elé. A gazda szives meghívására az egész társaság bement a tanyába, ahol egy ideig békességesen elborozgattak, majd rágyújtottak néhány nótára is. Később, amint az már az ilyen alkalmakkor szokás, az egyik legényben feltámadt a virtus, orditozni, handabandázni kezdett és a földhöz vágta a vendéglátó gazda egyik tányérját. Kantler természetesen méltatlankodni kezdett a vendége házsártos viselkedésén és rendre utasította. Ezen meg a legények háborodtak fel nagy szörnyen és azonnal neki is mentek. Kantler szorongatott helyzetében kifutott a présházból, de a részeg kompánia utána szaladt. Alig pár száz lépésnyire utólérték őt és a kezük ügyébe esett szőlőkarókkal agyonverték a szerencsétlen Kantlert, akin több szúrást is ejtettek. A csendőrség összeszedte a gyilkos legényeket és beszállította őket a szekszárdi kir. ügyészség fogházába.”

100 ÉVE megható stílusban emlékezett meg a Tolnamegyei Ujság 1923. december elsejei száma a gyönki főjegyző fiatalon elhunyt lányáról. „Várkonyi Imre gyönki főjegyzőnek a hosszú földi szenvedésektől végre megváltott 19 éves Aranka leánya lényében valami légies volt mindig, ami a pillére emlékeztetett. És az utolsó virágoknak, a Katalin-rózsáknak neve napján, az első hóeséssel meg is szűnt élni a fehér lepke. Nem is olyan régen, jótékony célú estélyen magántáncot lejtett, oly bájjal, oly kecsesen és könnyedén, hogy lábujjhegye alig érintette a földet, akár csak a virágot a felette lebegő lepke. A közönség akkor valósággal tombolt a lelkesedéstől és a boldog szülők szemében az öröm könnye csillogott. Most a könny nem csillog, hanem bőven hull a szemükből, mert a hímes, játszi pillangóból más szárnyas lény lett: angyallá változott a lepke.”