A mondandó a lényeg, nem az, hogy a képen festék legyen

Ebben a hónapban kiállítása nyílt ifj. Koffán Károlynak Szekszárdon. Ennek kapcsán beszélgettünk a Dunaföldváron élő alkotóval, akinek figurális munkái is kitűnőek, de az utóbbi időben térábrázolással, komputergrafikával foglalkozik. Nem csoda, hisz ábrázoló geometriát tanított, évtizedeken át.

Wessely Gábor, fotó: Mártonfai Dénes

Nem vádolhatja senki azzal ifj. Koffán Károlyt, hogy protekcióval jutott be a Képzőművészeti Főiskolára. Édesapja, az idősebb Koffán Károly ugyan ott tanított, de pont abban az évben, 1958-ban tanácsolták el – ’56-os szerepvállalása miatt, Aczél György utasítására – amikor a fia felvételizett.

– A diplomaszerzést követően – mondja ifj. Koffán Károly –, 1963-tól a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán kezdtem ábrázoló geometriát tanítani. Annyira szerettem a geometriát, hogy már növendékként tanársegédi funkciókat láttam el a tanszéken.

Feleségemet is a főiskolának köszönhetem. Cyránszky Mária, a ma már jól ismert szobrász, egy évvel utánam végzett, s még diákkorunkban összeházasodtunk. Két gyerekünk született, s már két unokánk is van. Életünk nagyrészt Dunaújvároshoz kötődik; 1965-ben kerültünk oda, s én 1967-től kezdtem tanítani az ottani főiskolán ábrázoló geometriát. Igaz, hogy 1986-ban Dunaföldvárra költöztünk, de munkahelyet nem váltottam. Onnan mentem nyugdíjba 2006-ban.

– Hogy fért meg egymás mellett a tanítás és az alkotás?

– Szerencsére a felsőoktatásban kevesebb az óraszám, mint máshol, s tudtam rajzolni, festeni, tűzzománcképeket égetni. Néha ipari zománcos feladatokat is vállaltam. Elkészítettem a dunaújvárosi uszoda dizájnos burkolatait, ami olyan jól sikerült, hogy megkapta a létesítmény az 1977. évi építészeti nívódíjat. Ezen felbuzdulva, a váci fedett uszodánál is megbíztak hasonló feladattal. De olyan időszakom is volt, amikor a felsőfokú tanítás mellett tanítottam általános iskolában, középiskolában, szabadiskolákban, vagy a TIT-nél. A művészetet soha nem hanyagoltam el, csak nem voltam rászorulva arra, hogy termeljek, hogy kereskedelmi tevékenységet folytassak a képeimmel. Eladtam néhányat, de megéltem az oktatásból.

– Még most is tanít?

– Szabadiskolákban igen. Nálam nincs alsó és felső korhatár, mindenkivel foglalkozom, tehetségének megfelelően. A növendékeim közül sokan lettek mérnökök, tanárok, de van köztük Munkácsy-díjas képzőművész is. Sok mindenre megtanítottam őket, nemcsak a képalkotásra. A zebegényi szabadiskolában például, ahol annak idején én vezettem az első tűzzománcos kurzust, még kemencét is építettünk a gyerekekkel.

– Hogyan jutott el a komputergrafikáig? Úgy tudom, már akkor 3D-ben gondolkodott, amikor még nem is volt számítógép…

– Mindenki találkozott már zöld-piros szemüveggel nézhető, térhatású rajzokkal. A dunaújvárosi főiskolán 1971-ben csináltunk egy iskolatörténeti kiállítást, ahol az én tanszékem ilyen ábrákkal mutatkozott be. Nagyjából attól az időtől kezdve foglalkozom az úgynevezett relief terekkel. A színpáros szemüveg adta az ötletet a geometriai felületek egymásba vetítésének ábrázolásához, a térláttatáshoz. Sokat lendített a dolgon, hogy közben, 1982-ben megkapta a főiskola az első számítógépet, kemény 48 kilobyte-os memóriával. Onnantól aztán a fejlődés ismert; az egyre korszerűbb eszközök, egyre több lehetőséget kínáltak nekem is a 3D-s grafikához.

– Egy klasszikus rajznál jön az ihlet, és a festő fest. Itt mitől függ, hogy ilyen vagy olyan kúp, kocka, gömb egymásba metszése kerül-e a lapra?

– Rendkívül érdekes világ ez. A dolgok mögé engedem pillantani a szemlélőt. Olyan vetületeket, áthatásokat is láthatnak, ami egyébként nem látszana, mert takarásban van. Nincs tudomásom arról, hogy rajtam kívül bárki más csinálná ezt: a térnek térre való leképzését. Néha megkérdezik, hogy miért bízom a gépre a képkészítést, miért nem festem meg kézzel. Azért, mert rengeteg rabszolgamunkát megúszok így, és sokkal termékenyebb lehetek. Meg azért, mert a gépi ábrázolás tökéletes, és kár volna egy másik, kevésbé tökéletes eszközzel, az ecsettel kínlódni. Nekem a mondandó a lényeg, nem az, hogy a képen festék legyen.

– Milyenek a visszajelzések? Mennyire lehet változatos, mennyire elfogadott ez a „gépesített művészet”?

– Kedvezőek a visszajelzések, és sokfélék az alkotások. Volt már vagy ötven kiállításom, nincs panaszra okom a visszajelzéseket illetően. A most idehozott anyagon kívül van még vagy hatszáz kompozícióm az otthoni számítógépemen. Egyrészt tanító jellegűek, másrészt művészi értéket képviselnek a térláttatós rajzok. Sokszínű a modern művészet, ez is bőven belefér. Most még új, kicsit furcsa, mert nem követ semmilyen irányzatot. De követőkre talál.