Lázár Ervin alakját idézte az író csapat

– Engem valóban fotóművészként ismernek, ám van tanult hivatásom is – közölte Móser Zoltán. – Annak idején bölcsészdiplomát szereztem és negyven év munka után tanárként mentem nyugdíjba. Gyermekkorom feledhetetlen színhelye okán tevelinek vallom magam, ám rengeteg szál köt Bonyhádhoz. Ezért másfél éve itt vettem házat és ebben a városban élek. A ház egyik helyisége könyvtárszoba, annak egy-egy sarkában Illyés Gyula, Lázár Ervin, Mészöly Miklós és Baka István általam készített portréja található.

Mindannyiukat ismertem jól... Évente egy alkalommal, meghívott társasággal együtt, mindig megemlékezünk valamelyikükről. Ez történt most május 5-én, Lázár Ervin születésnapján is. Mert vallom, hogy akik még vannak, felelősséggel tartoznak emlékük iránt. Kicsi a világ: Lázár Ervin Tevelen élő bátyja Móser Zoltán keresztapja volt. A szegről-végről rokoni kapcsolat ellenére a fotóművésznek soha nem sikerült emblematikus felvételeket készítenie az íróról.

Szemben Illyés Gyulával, avagy Mészöly Miklóssal: utóbbiak mindig beleegyezően vették tudomásul azt, ha rájuk irányult a fényképezőgép. – Nem arról van szó, hogy Lázár Ervin ezt éppenséggel tiltotta volna – folytatta Móser Zoltán. – Viszont egy beleérző fotósnak tudnia kell, hogy mikor dolgozhat bátran a gépével, avagy azt, mikor kell a fotós táskában hagyni.

Egyébként majdhogynem hasonlóképpen jártam Baka Istvánnal is, őt egyetlenegy alkalommal tudtam lefotózni saját mércémnek megfelelően. Legközelebb éppen személye előtt tisztelgünk, miután július 25-én lenne hetven éves... Visszatérve a megemlékezéshez, pontosabban a rangos névsorhoz: Móser Zoltán ebbéli örömét legfeljebb csak az árnyékolta be, hogy egy másik régi, kedves ismerős, Ágh István – Nagy László költő immár nyolcvan éves öccse – sajnos nem tudott eleget tenni a meghívásnak.

– Viszont itt volt Tamás Menyhért, aki Kisdorogon és Bonyhádon nőtt fel, eljött Ferdinandy György, ha most már nem is Porto Ricóból, de Budapestről, ahogy Ács Margit és Mezey Katalin is. A könyvtárosokból, pedagógusokból és diákokból álló közönség előtt valamennyien elmesélték első irodalmi, avagy személyes találkozásaikat Lázár Ervinnel. Mindannyian jó viszonyban voltak vele, annak ellenére, hogy Lázár Ervin egyáltalán nem volt kitárulkozó személyiség. Az biztos, hogy tündéri ember volt, dühösnek sokszor láttam, de szomorúnak sohasem. Ugyancsak nehéz lenne őt besorolni valamely irodalmi kánonba.

Ha azt mondjuk, hogy gyermekmese-író volt, akkor az úgy biztos, hogy nem igaz. Az nem vitás, hogy a gyermekek szeretik, de azért Lázár Ervin mégsem Andersen. Az ő meséi felnőtteknek készültek, valamennyi – visszanyúlva Aesopushoz – erkölcsi példázat is egyúttal. Különleges hangulatú legenda meséit a Csillagmajor kötetben találjuk, meggyőződésem, hogy ezen művei a magyar irodalom legértékesebb kincsei közé tartoznak. Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár két kötetben megjelentette eddig kiadatlan műveit. A novellák élesen tárják elénk az amúgy a lassan a feledés homályába vesző hatvanas-hetvenes éveket. A két kötetnél a címlap és a portré egyaránt sajátom.

Itthon és határon túl is tanított

Móser Zoltán 1946. március 11-én született Szekszárdon. Gyermekéveit Tevelen töltötte, Bonyhádon járt gimnáziumba. Érettségi után az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett tanári diplomát 1970-ben. Ezután 24 évig Budapesten, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola kollégiumában dolgozott. A Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán fotótechnikát tanított. Fotóelméleti és esztétikai kurzusokat tartott Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, vendégtanárként tevékenykedett a kolozsvári Sapientia egyetemen. Száznál több egyéni kiállítása mellett számos fotóalbum fémjelzi munkásságát. Több néprajzi és művészeti kiadvány köthető a nevéhez. A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja, Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal, Príma-díjjal és Balogh Rudolf-díjjal egyaránt elismerték tevékenységét.