A zománcműves, aki sok radírt koptatott már el

Oláh Erika az idén hatvanéves. Ebből harmincat Sárszentlőrincen élt és alkotott. Régi és új tűzzománcműveinek kiállítása novemberben lesz Simontornyán. Az utóbbi időben zománcékszereket is készít. Ezek egy része közös munka élete párjával, Eisenmayer Jenő ötvössel, aki tizenegy éve költözött a faluba.

Budapesten sajátította el a mesterséget Oláh Erika. Önállóan dolgozni 1983-ban kezdett. Egy alkalommal sárszentlőrinci ismerőséhez látogatott, s úgy megtetszett neki ez a település, hogy nem sokkal később lakhelyéül választotta. Egyáltalán nem vágyik a fővárosba. Nem érvényesülni, hanem nyugodt körülmények között alkotni akaró művész.

Minimál stílusban kezdte a zománcképkészítést, s később ismerkedett meg a bonyolultabb technikákkal, a rekesz- és a sodronyzománccal. A rendszerváltás előtt még galériák is vásároltak a műveiből. Később ezek a lehetőségek beszűkültek. Mindig előrukkol valami újjal, egyedi, Matrjoska-babás kompozíciói is vannak, ami azonban a mindennapi kenyeret jelentette sok alkalommal: az apró, szakrális alkotások. Mária-képeket, feszületeket rendelnek tőle keresztelőkre, esküvőkre s más családi és egyházi eseményekre, viszonylag sokat, viszonylag rendszeresen.

Évente három kézműves- vásárba megy el: a simontornyaiba, a paksiba és a budapesti református zenei fesztiválhoz kötődőbe. Munkáit újabban az internet segítségével is értékesíti, de nem kell félnie a meggazdagodástól. Már csak azért sem, mert magas az anyagköltség, drága a rézlemez és a zománcfesték.

Sokféle eszközt, szerszámot használ, a ceruzától a fúróig, az ecsettől a forrasztóig. S azt mondja, hogy a zománcműves egyik legfontosabb alkotótársa a radír. Az eredeti rajzból, amit csak lehet, törölni kell, hogy minél kevesebb vonallal legyen elkészíthető a tűzzománckép.