Erdőt járva és fát vágva a leendő szobrokat látja

Súlyemelő és fafaragó. Nem mondható, hogy egymáshoz közelálló mesterségek. Az egyik hórukk típusú, a másik bíbelődős típusú embert sejtet. De Oláh Dénes lelkialkata olyan összetett, hogy jól megfér benne a dinamikus győzni akarás és a visszahúzódó alkotni vágyás is.

S van még egy szakmája: kertésztechnikus. Ő volt az a sportoló – később edző – akiről, aki ismerte, tudta, hogy a virágot is szereti, és természetjárás közben meglátja az erdőben a fát, a fában a szobrot. Sőt, tűzifa-hasogatásnál is félrerakja a továbbgondolásra, megmunkálásra alkalmasnak tartott darabokat. Tíz kiállítása volt eddig, az első 1976-ban.

Budapesten nőtt fel, aztán Pécsre, majd Szekszárdra került edzőnek. (Itt a bonyhádi súlyemelő csapat megszervezése, elindítása volt a feladata.) De mindkét helyen semmivé lett a szponzori háttér. Az uránbánya és a húsipari vállalat is a rendszerváltás kárvallottjává vált. Ekkor ment el Oláh Dénes kertészetet tanítani a lengyeli középiskolába.

Jelenlegi lakóhelyére, Sárszentlőrincre 1999-ben költözött. Önkéntes rehabilitációs otthont létesített itt a fóti gyermekváros, és azt vezette 2001-ig. Súlyos gerincprobléma miatt kényszerült feladni a további munkát. Megemelte magát egy építkezésen, és összeroppant az egyik csigolyája. Nehezen mozog, rövid ideig tud csak állni.

A kétszáz gyümölcsfáját évek óta nem képes rendesen megmetszeni. És ez egy kertész számára – aki maga ültetett, oltott és szemzett évtizedeken át –, fájó látvány.

A fafaragásban még örömét leli, de új, nagy munkába már nem akar kezdeni. A megkezdettek befejezésére törekszik. Jó a rosszban, hogy a humora nem hagyta el.

Azt mondja: túl a hetvenen, nem orvoshoz kéne már járni, hanem régészhez. Az alkotói nagyságról, a siker-, az érvényesülés iránti vágyról is megvan a sajátos véleménye. Miszerint: hajtson érte, akinek fontos. Benne már nincsenek görcsök, csak a fában, amit ki is használ, amikor szoborrá szépíti.